Henry-Trezeguet párossal kezdenek a franciák

2005.02.08. 10:48
Címkék
Raymond Domenech, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya reméli, hogy David Trezeguet (jobbra) visszatérése egyben a nemzeti együttes első hazai győzelmét jelenti majd, amióta ő a csapat szakvezetője. A világ- és Európa-bajnok franciaák holnap a svédeket fogadják barátságos mérkőzésen Párizsban.

Trezeguet, az olasz Juventus támatója tavaly júniusban szerepelt utoljára a válogatottban, azóta mindig sérült volt, amikor szükség lett volna rá. Ezúttal Thierry Henry-val, az Arsenal gólvágójával (balra) rohamozza majd a skandinávok kapuját.

"Ők ketten Franciaország legjobb csatárai - mondta Domenech, majd így folytatta: - Nekem az a dolgom, hogy segítsem nekik megtalálni az összhangot, hogy jól érezzék magukat, amikor együtt játszanak."

Domenech szerint a csapata egyelőre kicsit még nehezen találja meg az ellenfelek kapuját, de reméli, hogy ez mostantól megváltozik.

A franciák tavaly és tavalyelőtt veretlenül küzdötték végig az Európa-bajnoki selejtezőket, majd a portugáliai kontinensviadalon a negyeddöntőben kaptak ki 1-0-ra a későbbi aranyérmes görögöktől, de egészen addig is az látszott, hogy nem megy nekik a játék a tornán. Az Eb után Zinedine Zidane, Lilian Thuram és Bixente Lizarazu is visszavonult a válogatottságtól, így a Jacques Santinit váltó Domenechnek új csaaptot kell felépítenie.

A világbajnoki selejtezőben eddig két idegenbeli győzelmet arattak a franciaák (Feröer és Ciprus ellen), de négyszer egymás után döntetlent játszottak, s ezek közül három mérkőzésen is gólképtelenek voltak. Domenech szerint azonban a jól elvégzett munka előbb utóbb kifizetődik.

A svédek nagy kihívásnak tekintik a franciák elleni összecsapást, győzni szeretnének Párizsban. Nem lesz persze könnyű dolguk, hiszen nem elég, hogy csodacsatáraik közül Henrik Larsson már hosszabb ideje sérült, most Zalatan Ibrahimovic, a Juventus játékosa is visszamondta a válogatottbeli szereplést, mert megsérült a háta.

Lars Lagerbäck szövetségi kapitány a problémák ellenére úgy érzi, együttese mentálisan felkészült a rangadóra.

"Az az érzésem, hogy ugyanolyan jók vagyunk most, mint tavaly, az Európa-bajnokságon" - vélekedett a szakember. (Svédország a kontinensviadalon a negyenddöntőben 11-es rúgásokkal veszített csak Hollandia ellen.)

Franciaország és Svédország válogatotja legutóbb több mint hat évvel ezelőtt, 1998-ban találkozott egymással Stockholmban, ahol gól nélküli mérkőzést játszottak. A svédek 1952 óta nem győzték le a franciákat a saját pályájukon.

A két csapat várható összeállítása:

Franciaország: Coupet - Zebina, Squillaci, Givet, Gallas - Vieira, Pedretti, Meriem, Giuly - Henry, Trezeguet.
Svédország: Hedman - M. Nilsson, Lucic, Östlund, Mellberg - A. Andersson, Farnerud, Ljungberg, Wilhelmsson - Allbäck,Rosenberg.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
9 perce

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
12 perce

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
26 perce

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
35 perce

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 órája

Kanada a rendes játékidő ráadásában betalált, és kiejtette Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik