<u>Minardi: Baumgartner Zsolt - eggyel beljebb</u>

2005.02.04. 19:25
Címkék
Eggyel beljebb került az első és ezidáig egyetlen magyar Formula-1-es pilóta, Baumgartner Zsolt (képünkön) ahhoz, hogy a tavalyi évet követően ismét a száguldó cirkuszban töltse, méghozzá versenyzőként.

Immár csak két csapatnál kiadó egy-egy hely, a Minardinál és a Red Bull Racingnál, ám előbbi csapatnál végül nem csapott egymás tenyerébe a klubvezetővel az az osztrák pilóta, akit szinte mindenki biztos befutónak vélt korábban. A legjobb teszteredményeket produkáló huszonnégy éves Patrick Friesacher az anyagi részletekben nem tudott megegyezni a Minardival. Friesachar csalódottan úgy nyilatkozott: idén valószínű tesztpilóta lesz.

Így a korábban szerződtetett holland Christijan Albers mellett továbbra is kiadó még egy hely, amelyre Baumgartner Zsolt és a dán Nicolas Kiesa egyformán esélyes. Igaz, a magyar pilóta menedzsmentje eddig nem igazán ostromolta azt a csapatot, amelynek soraiban Baumgartner a tavalyi szezont letudta.


Az NSO ajánlja:






A vb végeredménye
Formula-1 adatbank 2004
Futamról futamra, 2004
Edzéspárbaj

Egyéni világbajnokok



Szavazás

Hol folytatja Baumgartner Zsolt?



Szavazás

Ön szerint ki lesz Michael Schumacher első számú kihívója 2005-ben?



Szavazás

Az alábbiak közül ki szerzi meg élete első futamgyőzelmét 2005-ben?

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni nyerő sorrendje: érettségi, jogsi, arany

Egyéb egyéni
1 perce

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
9 perce

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
30 perce

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
32 perce

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
51 perce

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
57 perce

Véget ért a hollandok útja: Marokkó a legjobb 16 között!

Foci vb 2026
1 órája

A tizenegyespárbajból vb-klasszikus lesz: Marokkó kiverte a hollandokat a 32 között

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik