<u>F1: a Jordan hivatalosan is Karthikeyanra és Monteiróra szavazott</u>

2005.02.03. 17:53
Címkék
A Formula-1-es Midland-Jordan istálló hivatalosan is bejelentette: a 2005-ös szezonban az indiai Narain Karthikeyan (jobbra) és a portugál Tiago Monteiro (balra, lent) versenyez a vb-futamokon. Karthikeyan az első indiai pilóta, aki indulhat a száguldó cirkuszban. A Jordannel Baumgartner Zsolt menedzsmentje is tárgyalt, de nem sikerült megegyezniük a feleknek.

A 28 éves dél-ázsiai versenyző az utóbbi nyolc évben a brit Formula-3-as bajnokságban és a Nissan World Series nevű világsorozatban szerepelt, és 2001-ben már tesztelte a Jordan autóit.

A szintén 28 esztendős Monteiro ugyancsak tagja volt a Nissan világsorozat mezőnyének. A Formula—1-ben 2002-ben mutatkozott be, amikor beülhetett egy Renault-ba, tavaly pedig a Minardi tesztpilótája volt. Pedro Lamy óta ő az első portugál résztvevője a sorozatnak.

A brit Formula-3-ban Karthikeyan és Monteiro is Trevor Carlin, a Jordan sportigazgatójának csapatában versenyzett. Carlin akkor lett a Jordan egyik vezetője, amikor januárban az Alex Shnaider kanadai-orosz milliárdos érdekeltségébe tartozó Midland csoport megvásárolta az istállót Eddie Jordantől.

A 2005-ös Formula-1-es vb-sorozatban már csak a Minardinál és a Red Bull Racingnél maradt egy-egy pilótaülés szabadon.


Az NSO ajánlja:






A vb végeredménye
Formula-1 adatbank 2004
Futamról futamra, 2004
Edzéspárbaj

Egyéni világbajnokok



Szavazás

Hol folytatja Baumgartner Zsolt?


Szavazás

Ön szerint ki lesz Michael Schumacher első számú kihívója 2005-ben?


Szavazás

Az alábbiak közül ki szerzi meg élete első futamgyőzelmét 2005-ben?

Legfrissebb hírek

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
20 perce

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
7 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
7 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
7 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
7 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
7 órája