Anelka célja, hogy megint válogatott legyen

K. Zs.K. Zs.
2005.02.02. 21:49
Címkék
Miközben a szakma és francia játékostársai féltik a minap Törökországba szerződő Nicolas Anelkát, újdonsült edzője, a német Christophe Daum kijelentette: a kiváló csatár nemhogy távolodna az elittől, de "óriási lépést tett Európa felé" azzal, hogy a Fenerbahcéba igazolt.
"Anelka célja ugyanaz, mint az enyém volt, amikor ideszerződtem: tiszta lapot nyitni. Ô éppenséggel szeretne visszakerülni a válogatottba, és meg vagyok győződve róla, hogy a 2006-os világbajnokságon már ott lesz Trezeguet és Henry mellett" - jelentette ki a német tréner, hozzátéve: mindenki tudja, milyen képességek rejteznek a nehéz természetű támadóban, és számára nagy kihívás, hogy előcsalogassa ezeket. Mivel Anelka sérülés miatt három hete nem játszott tétmérkőzést, nem valószínű, hogy a ma keretet hirdető Raymond Domenech meghívná őt a "kékek" közé. A tavaly kinevezett kapitány mindazonáltal korábban jelezte, adott esetben kinyitja a válogatott kapuját a nemzeti csapatban legutóbb 2002 áprilisában helyet kapó támadónak.Kedden késő este ért véget a Ligakupa egyik elődöntője, amelyben a Strasbourg nagy meglepetésre legyőzte a Saint-Etienne-t. A bajnokság 18. helyén porosodó elzásziak sok helyzetet dolgoztak ki az ugyanott három hónapja veretlen zöldek ellen, és egyet a svéd Alexander Farnerud lövésével ki is használtak. "Kiderült, hogy mégis tudunk nyerni! Ez nagyon sokat jelenthet számunkra a bajnokságban" - mondta Jacky Duguépéroux vezetőedző, érzékeltetve, hogy ezen a tavaszon nem a Ligakupa fináléja lesz a legnagyobb kihívás a sorozatot egyébként 1997-ben egyszer már megnyerő Racing számára. A Saint-Etienne tavaly is az elődöntőben búcsúzott.Ligakupa, elődöntő:

Strasbourg-Saint-Etienne 1-0 (A. Farnerud 55.)
Caen-Monaco 3-1 (Mazure 32., Lemaître 42., Watier 53., ill. Adebayor 83. - 11-es)
Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
8 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
15 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
21 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
28 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
53 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
55 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
55 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája