Változhat az Eb-selejtezők rendszere

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.01.31. 22:26
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elképzelései alapján új rendszerben bonyolíthatják le a 2008-as, Ausztriában és Svájcban rendezendő Eb selejtezőit. A terv lényege, hogy csak a csoportelsők kvalifikálnák magukat automatikusan a tornára, miközben a rájátszásban nem csupán a második, hanem a harmadik helyezettek is érintetve lennének.
Elsősorban amiatt töprengnek a változtatásokon, hogy a két rendező automatikusan elvesz két helyet a 16-ból, a fennmaradó 14-ért pedig minden bizonnyal ötven nemzeti tizenegy versenyez majd. Ez elméletileg hat hetes és egy nyolcas csoporttal, illetve az első két helyezettek továbbjutásával megoldható, ám fennáll a veszélye annak, hogy így a finis túlságosan is unalmas lesz a televíziós társaságok számára. Éppen ezért az UEFA azt szeretné elérni, hogy a playoffban a csoportmásodikok csoportharmadikokkal találkozzanak.A döntést a végrehajtó bizottság szerdai, nyoni ülésén hozzák meg, mint ahogyan ezen a tanácskozáson határozzák meg az éves költségvetést, valamint itt jelölik ki a 2006-os és 2007-es európai kupadöntők helyszíneit is.
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
19 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik