<u>F1: Nick Heidfeld lett a Williams második pilótája</u>

2005.01.31. 11:48
Címkék
Nick Heidfeld (képünkön) lesz a 2005-ös esztendőben a Formula-1-es Williams-BMW istálló második számú pilótája az ausztrál Mark Webber mellett, azaz ő indulhat az idei világbajnoki futamokon - írja a BBC internetes oldala. A brit-német csapat a spanyolországi Valenciában jelentette be a mai napra beígért döntését.

Nick Heidfeld hosszú hetek óta versengett a brazil Antonio Pizzoniával a fennmaradó Williams-pilótaülésért, s a jelek szerint a múltja és a teszteredményei meggyőzték Frank Williams csapatfőnököt, illetve a grove-iak többi döntéshozóját.

A 28 életévében járó Nick Heidfeld 2000-ben lépett be a Formula—1-be a Prost csapat versenyzőjeként, majd egy év után a Sauberhez igazolt, ahol három szezont húzott le, tavaly pedig a Jordan pilótája volt. Mostanáig 85 Nagydíjon indult, 28 pontot szerzett, s az eddigi legjobb eredménye a 2001-es Brazil GP-n elért harmadik helyezés.

A Williams-BMW Valenciában bemutatta a 2005-re épített új autóját is (balra). A prezentációról további információkat később közlünk.

A Formula-1-es csapatok közül most már csak a Midland által felvásárolt Jordan két, valamint a Minardi és a Red Bull csapat egy-egy versenyzője nem ismert. A szezon március 6-án kezdődik az Ausztrál Nagydíjjal.

Az NSO ajánlja:




A vb végeredménye
Formula-1 adatbank 2004
Futamról futamra, 2004
Edzéspárbaj

Egyéni világbajnokok



Szavazás

Hol folytatja Baumgartner Zsolt?


Szavazás

Ön szerint ki lesz Michael Schumacher első számú kihívója 2005-ben?


Szavazás

Az alábbiak közül ki szerzi meg élete első futamgyőzelmét 2005-ben?

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
19 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
8 órája