Roma most nem győzni jött

TÓTH ANITA jelenti BarcelonábólTÓTH ANITA jelenti Barcelonából
2004.12.30. 21:05
Címkék
Mondják, az egyik sivatagi verseny olyan, mint a másik, mindegy, hogy hol vannak a dűnék, egyvalami egészen biztos velük kapcsolatban - hogy rettentő nehéz megmászni őket.
Lehet, hogy az egyik sivatagi verseny olyan, mint a másik - a Dakar azonban kiemelkedik közülük. Nem csupán a távját (a legutóbbi, hivatalos információ szerint 9039 kilométer) tekintve, hanem a résztvevők számában is. A sivatagi show-nak még sohasem volt ennyi résztvevője, a szervezőkkel és az újságírókkal együtt 2100 ember vág neki a Szaharának, háromszázzal több, mint tavaly.

A Mitsubishi-csapat, a világ legjobb terepralis alakulata a rajt elôtt
A Mitsubishi-csapat, a világ legjobb terepralis alakulata a rajt elôtt
A Mitsubishi-csapat, a világ legjobb terepralis alakulata a rajt elôtt
Az adminisztratív és technikai gépátvétel egyébként ezen a napon sem tartogatott különösebb izgalmakat: a barcelonai olimpiai stadionban mindenki tette a dolgát. A mérnökök ellenőriztek (különös tekintettel a kamionokra, amelyeknek a sebességét az idén 150 kilométer/órában maximálták), a matricások ragasztgattak, a versenyzők pedig türelmesen várakoztak - ahogy ez már lenni szokott.
"Esküszöm, a végén még megszeretem ezeket a gépátvételeket - sóhajtott fel Palik László -, de csak azért, mert ezek is azt jelzik, hogy lassan elkezdődik a verseny. Furcsa, hogy két nappal ezelőttig teljesen nyugodt voltam, tettem a dolgomat, edzettem, szerdán azonban engem is magával ragadott a harctéri izgalom. Hiába mondogatom magamnak, hogy a Dakar is csak egy verseny, olyan mint a többi, azért a szívem mélyén tudom, hogy ez nem így van. Ez a viadal ugyanis meghatározza az idényt, hiszen itt rajthoz áll mindenki, aki számít."

Szavazás

Melyik lesz a legjobb magyar páros a 2005-ös Dakaron?

…és ki lesz a legjobb motorosunk?

---- A ---- V
Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
12 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
20 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
35 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája