Zé Roberto az Atléticóba tart

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.12.22. 22:27
Címkék
Ha a Cadena Ser rádióadó értesüléseinek megbízhatóságából indulunk ki (ez a hispán adó jelentette elsőként David Beckham és Michael Owen klubcseréjét is), már-már biztosra vehető, hogy Zé Roberto hamarosan elhagyja a Bayern Münchent, és a spanyol Atlético Madridban folytatja karrierjét.
A 30 éves brazil futballista már nem érzi jól magát Bajorországban, nem mindig találja a közös hangot Felix Magath vezetőedzővel, ráadásul azt is nehezen feledi, hogy klubja augusztusban nem engedte el őt a válogatott mérkőzéseire. A szerződése 2005 nyaráig szól, és ha a Bayern pénzt akar látni a 2002-ben megszerzett támadó középpályásból, akkor a télen kell túladnia rajta.
Zé Roberto mellett Piotr Trochowski is már a télen új állomáshelyet találhat, a fiatal csatárért a VfB Stuttgart és a Hamburg fut versenyt. Pillanatnyilag a "svábok" lapjai tűnnek jobbaknak, Herbert Briem sportigazgató már tárgyalt a húszéves játékossal, aki sérülése miatt ebben a szezonban még nem léphetett pályára a bajoroknál. A Stuttgart azért is van kedvezőbb helyzetben, mert Philipp Lahm esetében már igazolta, képes pallérozni a Bayerntől kapott tehetségeket.

Zé Roberto a kevesebb játéklehetôség miatt is mérges a Bayernre
Zé Roberto a kevesebb játéklehetôség miatt is mérges a Bayernre
Zé Roberto a kevesebb játéklehetôség miatt is mérges a Bayernre
Az imént említett két futballista esetleges távozása egyébként beleillik a Bayern jövőbeni üzletpolitikájába, hiszen Karl-Heinz Rummenigge, a klubot működtető gazdasági társaság feje bejelentette, a 2005-2006-os évadra szűkíteni kell a keretet. "Most huszonhat profink van, de szerintünk a huszonkettes létszám az ideális, ráadásul szeretnénk lehetőséget adni a saját utánpótlásunk legjobbjainak is. A nyáron ennek szellemében fogunk ténykedni" - mondta Rummenigge.
És ha már a téli átigazolási időszakot említettük: a német
piac egyik slágere Angelosz Hariszteasz, a Werder Bremen és a görög válogatott támadója lehet. Az Európa-bajnoki címet érő gól szerzőjét az Ajax csábítja hatalmas elánnal, és úgy tűnik, immár a zöld-fehér klub is hajlik az üzletre. "Tárgyaltunk a hollandokkal, tudunk a szándékukról. Most már csak meg kell várni, hogy ez a számok nyelvén mit jelent. Ha közelednek az álláspontok, beszélhetünk az átigazolásról" - jelentette ki Klaus Allofs, a Werder sportigazgatója.

Szavazás

Ki lesz a Bundesliga bajnoka 2004-2005-ben?

Legfrissebb hírek

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
2 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
18 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
24 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
27 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
36 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
40 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
40 perce

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
40 perce