A Lyon lett a csoportelső

2004.12.08. 23:13
Címkék
A Manchester Unitedban csak Cristiano Ronaldo nyitott a hét végi, Southampton elleni bajnoki kezdőjéből. A fiatal átlagéletkorú gárda Isztambulban védekezésre rendezkedett be a legjobb erőit felvonultató Fener ellen.
Az első félidőben csak rengeteg szabálytalansággal tudta tartani a gól nélküli döntetlent. A fordulás után azonban Tuncay rögtön megvillant, ollózása után a labda a lécről vágódott Howard kapujába. A 62. percben, Alex szabadrúgása után ismét Tuncay szerzett gólt, majd a finisben ismét ő volt eredményes, így az MU elszenvedte első vereségét ebben a kiírásban.
Lyonban óriási rohamokkal kezdett a francia bajnok, és a hetedik percben, szöglet után meg is szerezte a vezetést. A franciák zseniálisan játszó tartalékjai közül Nilmarnak a szerencsével sem sem volt gondja, az első és a második félidőben is elé potytyant a labda Blazek védése után, és mindkétszer élt a lehetőséggel. A Lyon sima győzelmével és az MU vereségével megszerezte a csoportelsőséget, és az angoloknál kedvezőbb helyzetben várhatja a jövő pénteki sorsolást.

Fotógaléria:

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
---- J ---- &
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
4 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
4 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
4 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
4 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
5 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
5 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik