A Chargers látja a playoffot

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2004.12.06. 20:58
Címkék
Egyre valószínűbb, hogy megtörik a San Diego Chargerst az 1995-96-os idény óta sújtó átok, és a csapat végre bejut a rájátszásba.
Az NFL történetében nagydöntőt mindössze egyszer játszó (és 1995-ben a San Francisco 49ers ellen elbukó) San Diego már biztosan pozitív szezont zár (a 16 meccses alapszakaszban a mostani volt a kilencedik sikere), és a főcsoportját is immár kétgyőzelmes előnnyel vezeti a vasárnap megvert Denver Broncos előtt.
A Chargers produkciója azért is lenyűgöző, mert az előző idényt holtversenyben a liga legrosszabb mutatójával (4 győzelem, 12 vereség) fejezte be, és erre az évadra sem jósoltak neki túl sok örömöt. Csak éppen akkor még senki sem számolt azzal, hogy a futógép LaDainian Tomlinson mellett többek között az irányító Drew Brees is hozza magát. A quarterback QB-értéke 100 pont felett van (ez nagyon hatékony irányítói munkát jelent), 21 TD-t készített elő, mindössze négyszer adta el a labdát, passzainak 64.7 százalékát célba juttatja, ráadásul 194 paszszal megdöntötte az interception nélküli átadásokra vonatkozó klubcsúcsot.

A San Diego Chargers ásza, LaDainian Tomlinson (jobbra) sorozatban a kilencedik mérkôzésén szerzett legalább egy touchdownt
A San Diego Chargers ásza, LaDainian Tomlinson (jobbra) sorozatban a kilencedik mérkôzésén szerzett legalább egy touchdownt
A San Diego Chargers ásza, LaDainian Tomlinson (jobbra) sorozatban a kilencedik mérkôzésén szerzett legalább egy touchdownt
Persze, mellette (vagy inkább fölötte) még mindig Tomlinson a csapat sztárja. A running back sorozatban a negyedik idényében jutott ezer futott yard fölé, a Denver ellen szerzett két touchdownjával 13-ra növelte idénybeli hatpontos góljai számát, és már csak eggyel van elmaradva a tavaly elért 14-es karriercsúcsától. Ráadásul zsinórban a kilencedik mérkőzésén robogott legalább egyszer a célterületre, erre korábban San Diego-mezben csak a Hírességek Csarnokába beválasztott Lance Alworth és Natrone Means volt képes. A tíz nekik nem sikerült, Tomlinsonnak viszont a hét végén, a Tampa Bay Buccaneers ellen összejöhet.
Tv: a Sport2 20.30-től felvételről sugározza a Seattle Seahawks-
Dallas Cowboys mérkőzést ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
13 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
29 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
35 perce

A Gyirmót a végén egyenlített az emberhátrányba került Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
38 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
47 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
52 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
52 perce

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
52 perce