Triatlon: Elnökjelöltek összecsapása

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2004.12.02. 21:11
Címkék
A hétvégén a kanadai Vancouverben tartja tisztújító közgyűlését a Nemzetközi Triatlonszövetség.
A hétvégén a kanadai Vancouverben tartja tisztújító közgyűlését a Nemzetközi Triatlonszövetség (ITU). Czencz Péter, a hazai szövetség főtitkára elmondta: az elnöki posztra két jelölt van, a kanadai Les McDonald, aki 15 esztendeje, vagyis egészen a nemzetközi szervezet megalakulása óta irányítja az ITU-t, illetve a brit szövetség első embere, Sarah Springman, aki 1992 és 1996 között az ITU alelnöke volt. Springman korábban igen eredményes versenyző volt, 1988-ban megnyerte a rövid távú Európa-bajnokságot, 1985-ben és 1986-ban pedig a kontinens legjobbja volt a hosszú távon.A konferencián Márkus Gábor, a Magyar Triatlonszövetség alelnöke és Czencz Péter főtitkár képviseli a hazai szövetséget, a magyarok az ITU elnökségébe jelölték Márkus Gergelyt, az európai szövetség főtitkárát, az athéni olimpia triatlon-versenyigazgatóját, valamint a technikai bizottságba delegálták Varga Béla nemzetközi bírót.Ugyancsak Vancouverben tartja kongresszusát az európai szövetség (ETU), ezen a tanácskozáson is magyar szempontból fontos kérdések szerepelnek napirenden, többek között a jövő évi versenynaptár elfogadása. 2005-ben három kiemelt verseny házigazdája lehet Magyarország, jövőre is megrendezik a tiszaújvárosi Világkupa-futamot, a győri világranglistapont-szerző versenyt, míg Debrecen a duatlon Európa-bajnokság megrendezésére pályázott - s vélhetően meg is kapja a rangos viadal rendezési jogát.
Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
1 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
2 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
2 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
3 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik