Zidane szerint most a Real nevet majd a végén

2004.12.01. 15:30
Címkék
Zinedine Zidane (képünkön), a Real Madrid labdarúgócsapatának francia középpályása szerint a spanyol labdarúgó-élvonalban az első helyen álló Barcelona lendülete nem tart ki az idény végéig, mert a katalán klub most van a lehető legjobb formában.

"A bajnokságban eddig egyértelműen nagy különbség volt a Real és a Barcelona között, és nem kétséges, hogy a Barca sokkal jobban játszik nálunk" - ismerte el a világbajnok játékmester egy mai sajtótájékoztatón, utána azonban kontrázott.

"Az előző bajnokságban azonban mi is nagyon jól játszottunk, de az utolsó két hónapban visszaestünk. Ez a katalánokkal is megtörténhet."

Való igaz: a 2003-2004-es évadban a Real Madrid 17 forduló után még az élen állt, de aztán az utolsó hét meccséből hatot elveszített. A csapat egyszerűen összeomlott, és végül csak a negyedik helyen zárt.

A spanyol bajnokság mezőnye most 13 fordulón van túl, és a Barcelona hét pont előnnyel vezet a királyi gárda előtt, úgy, hogy eddig mindössze egyszer kapott ki.

"Lehet, hogy ezúttal mi jövünk lendületbe a végére, ahogyan legutóbb a Barcelona tette. Meggyőződésem, hogy ebben a szezonban valami fontos történik velünk, és nyerni fogunk valamelyik sorozatban" - vélekdett Zizou, aki visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a Real Madrid sikerkorszaka véget ért.

"A csapatban csak két vagy három olyan játékos van, aki elmúlt harminckét éves, a többiek ennél sokkal fiatalabbak. Történetesen én vagyok a legidősebb, de még nem érzem, hogy itt az ideje befejezni."

"Nem vagyunk olyan helyzetben, amilyenben lennni szeretnénk - folytatta monológját a Bajnokok Ligája-győztes klasszis -, de az évad végére százszázalékosak leszünk. Ha semmit nem nyerünk, akkor változtatásokra lesz szükség, de azt hiszem, még mindig remek csapat vagyunk."

Az NSO ajánlja:

A spanyol bajnokság tabellája, fordulóról fordulóra

A La Liga csapatai 2004-2005

Minden, amit a bajnokságról tudni kell

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Mi és a Ferencváros küzdünk a bajnoki címért!

Labdarúgó NB I
10 perce

Meglepetés a fővárosban, a Paris FC alaposan elpáholta a Monacót

Francia labdarúgás
11 perce

A FIFA nem viszi Mexikóba az iráni válogatott vb-meccseit

Foci vb 2026
34 perce

Női kézi: Kovács Anett szerződést hosszabbított Esztergomban

Kézilabda
43 perce

Hosszabbításban nyertek a brassóiak, és egyenlítettek az Erste Liga döntőjében

Jégkorong
45 perce

A MAFC legyőzte a MEAFC-ot a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

A Tatabánya utolsó másodperces, üres kapus góllal verte meg az ETO-t a férfi kézilabda NB I-ben – videó

Kézilabda
1 órája

NB I: Ferencvárosi TC–DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik