Dobos: Aján leszavazása ámokfutás

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2004.11.24. 22:07
Címkék
A Magyar Súlyemelő-szövetség keddi elnökségi ülésén a testület nyolc négy arányban megszavazta, hogy Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) jelenlegi magyar elnökét nem javasolja ismét a posztra, holott az elnöki tisztségre pályázókat saját nemzeti szövetségüknek kell először jelölniük.
A helyzet tehát úgy fest, hogy a március elején esedékes tisztújító kongresszuson Aján Tamás nem őrizheti meg pozícióját. A kellemetlen epizóddal kapcsolatban Aján Tamás úgy reagált, hogy addig, amíg nem kap írásos indoklást, nem kíván a nyilvánosság elé lépni. Ezek után megkérdeztük Dolovai Tamást, az MSSZ első emberét, hogy meg akarja-e indokolni a voksolás végeredményét a szövetség."Miután egyének szavaztak, ráadásul titkosan, nem igazán tudom, hogy lehetne a határozatot megindokolni" - felelte az elnök, aki nem titkolta, az athéni magyar doppingesetek körüli mizéria állhat a szavazás kimenetele mögött. "Számtalan esetben kértük, hogy az olimpián levett maradék mintákat semleges laborban vizsgálják meg, mégsem történt semmi" - mondta Dolovai, aki korábban többször állította, hogy manipulálták a mintákat.Nem érti a döntést Dobos Béla alelnök, aki - ügyvéd lévén - bírósági tárgyalás miatt nem tudott részt venni az elnökségin. "Eredetileg kisebb horderejű napirendi pontok miatt ülésezett volna az elnökség, más kérdés, hogy hirtelenjében az egyebek napirendi pont keretében szavaztatták meg Aján Tamás jelölését - így Dobos. - A tizennyolc tagú elnökségből tizenketten voltak jelen, és csak nyolcan voksoltak arra, hogy nem javasolja a szövetség Aján Tamást. Ez nem a sportági társadalom véleménye, inkább úgy tűnik, hogy Dolovai Tamás talált magának támogatókat az elnökségen belül, és nekimentek a sportág emblematikus figurájának. Nekem nem barátom Aján Tamás, de ha ezek az emberek megtámadják, attól jobb lesz? Körülbelül egy hónapja volt egy vacsora, amelyen az IWF elnöke volt a vendéglátó, és többen számon kérték tőle a segítséget. Ô egyértelmű válaszokat adott, hogy a szabály, az szabály, neki is meg van kötve a keze. Az esemény után azt hittem, mindenki elgondolkodik, és nem kezd újabb ámokfutásba. Még egyszer mondom, ilyen volumenű ügyben illett volna egyeztetni, én alelnökként sem sejtettem semmit. Úgy tűnik, Dolovai Tamás maga mellé állított néhány embert, akik valamit akarnak, de én nem tudom, hogy mit."
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
14 perce

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
54 perce

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
57 perce

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
1 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
1 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
1 órája