Hernán Crespo beindult

2004.11.21. 21:20
Címkék
A Juventusszal ellentétben a Milan győzelemmel kezdte meg szereplését az Olasz Kupában, amelyben az előző bajnoki idény legjobb nyolc helyezettje csak a nyolcaddöntőben csatlakozik be. Mint ismeretes, a torinói "zebrák" 2-0-s vereséget szenvedtek a bajnoki sereghajtó Atalantától, míg a piros-feketékre papíron nehezebb feladat, a Palermo várt szombat késő este.
A rózsaszín-feketék csaknem legjobb összeállításukban fogadták a kicsit tartalékos Milant, amely az eseménytelen első félidő után Hernán Crespo góljával szerzett vezetést a második játékrész elején. A nyáron a Chelsea-től kölcsönkapott argentin csatárnak ez volt az első találata új klubjában. Negyedórával a gól után Seedorf duplázta meg a vendégek előnyét, majd Luca Toni, a Palermo gólzsákja szépített.
"Nagyszerű mérkőzést játszottunk, kifejezetten jó érzés volt telt ház előtt szerepelni. Örülök Crespo góljának, mert mindig is mondtam, hogy előbb-utóbb megtalálja az ellenfél kapujához vezető utat. Az Olasz Kupa ugyan nem szerepel elsődleges céljaink között, de örömmel veszünk minden győzelmet" - értékelte a látottakat Carlo Ancelotti, a Milan edzője.
Vasárnap délután fordulatos találkozó végén a Cagliari 2-1-re legyőzte a Laziót, amely Talamonti kiállítása miatt az utolsó tíz percben emberhátrányban játszott.
Végül pedig említsünk meg még egy érdekességet a szombati Lecce-Udinese találkozóval kapcsolatban: mint ismeretes, a vendégek 5-4-re (!) nyerték meg a csatát, ám a tudósításunkban nem szerepelt, hogy a hajrában Di Michele, a vendégek középcsatára a kapus kiállítása miatt kénytelen volt beállni a háló elé, és hárította Vucsinics tizenegyesét (!), megőrizve ezzel csapata előnyét.

Olasz Kupa
Nyolcaddöntő, első mérkőzések
Palermo-Milan 1-2 (Toni 79, ill. Crespo 53., Seedorf 69.)
Cagliari-Lazio 2-1 (Langella 35., Zola 83. - 11-esből, ill. A Filippini 60.)
A visszavágókat január 12-én játsszák.
Legfrissebb hírek

Kahn nem ajánlja a vb-szereplést Musialának – a választ nem teszi zsebre a kapuslegenda

Német labdarúgás
3 perce

Klujber Katrin: Sokkal jobb volt az összhang a pályán!

Kézilabda
20 perce

Két vereség után javítana a Dunaszerdahely

Minden más foci
43 perce

A világ idei legjobbját futotta 200 méteren az ausztrál tinédzser

Atlétika
54 perce

Teljesen leégett a Basel öltözője, elhalasztották a bajnokit

Minden más foci
1 órája

Vámos Petra: Még mindig vannak hibák, de ez a két mérkőzés határozottan jobb volt

Kézilabda
1 órája

Tyson Fury győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
1 órája

Arne Slot szavaiból kiderült, miért nem játszott Kerkez Milos a Fulham ellen

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik