Spartacus: Pazár Sándor kemény reakciója

2004.11.18. 12:06
Címkék
Felháborodottan, kemény szavakkal reagált a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) ma reggeli közleményére Pazár Sándor, a Bp. Spartacus SC elnöke. A MÚSZ gazdasági önállóságot szeretne a Spartacus úszószakosztályának, s ha ez nem megy, akkor kivinné az egyesületből a Turi György vezette műhelyt (lásd 11:24-kor kiadott írásunkat).Pazár Sándor rendkívül indulatosan nyilatkozott az NSO-nak a történtekről. Elsőként azt nehezményezte, hogy bármiféle előzetes egyeztetés nélkül az internetről kellett tudomást szereznie az úszószövetség terveiről. Aztán így folytatta:"Az úszószövetséget vagy félretájékoztatták, vagy ha nem, hát akkor azt mondom, csúsztatás, sőt hazugság, amit állítanak. Hogy az úszószakosztály műhelytámogatásából akár egy fillért másra költöttünk volna?! Aki ezt állítja, az hazudik.""Csodálkozom a szövetség vezetésén - folytatta az elnök -, és ez még a legenyhébb kifejezés, ami mondhatok. Semmi joguk ahhoz, hogy beleavatkozzanak az egyesületünk életébe. Gyárfás Tamás elnök néhány napja még azzal hívott föl, ad három millió forintot, én pedig szerezzek kettőt. Szereztem egymilliót, ebból kifizettük az úszók júliusi és augusztusi járandóságát."Úgy érzem, nem tesznek mást, mint próbálnak betartani nekünk, egyszerűen rossz fényben tüntetik fel a klubot. Ők csalk megköszönhetik nekünk a sikereket! Amikor eredmény van, tündökölnek a dicsfényben, amikor gondok jelentkeznek, akkor káoszt teremtenek. Bízom abban, lesz rá lehetőségem, hogy ezért a felelőtlen magatartásért a Spartacus nevében elégtételt kérjek. Most tárgyalok majd a jogászunkkal, úgyhogy egyelőre többet nem mondhatok."Pazár Sándor kérdésünkre, hogy az úszókkal, az edzőkkel bármiféle nézeteltérése volt-e a kialakult helyzet miatt, a következőket mondta: "Velük nincsenek vitáim, de meghallgatom majd Turi Györgyöt, és ha ő is felelős ezért a helyzetért, akkor biztosan felelősségre vonom."
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kína ellen játszunk a női jégkorong-vb-n, Veszprém–Szeged rangadó a férfi kézi NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
1 órája

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
3 órája

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
3 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik