Drámai a helyzet

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.11.03. 21:29
Címkék
"Nehéz helyzetbe kerül a magyar sport a jövő évi költségvetés nyomán" - jelentette ki Ábrahám Attila.
A Nemzeti Sporthivatalt vezető címzetes államtitkár mások mellett a Hélia Szállóban tartott megbeszélésen elemezte a várható következményeket.A költségvetés végösszege ugyan alig változott, de amint Füleky András, helyettes államtitkár elmondta, nagyon jelentős átcsoportosítások történtek a versenysport, az olimpiai mozgalom, a szövetségek és az egyesületek kárára. Egész pontosan a versenysportra szánt összeg 2.2 milliárdról 850 millióra csökkent, a Gerevich-ösztöndíj forrása pedig fele a tavalyinak. A jelenlegiek szerint a sportági szakszövetségek működése veszélyben forog, a hazai versenyrendszer működtetését és a válogatott keretek foglalkoztatását sem tudják biztosítani. A tájékoztató utáni vitában Hegedüs Csaba olimpiai bajnok, a birkózószövetség elnöke, Kovács Tamás, a vívószövetség főtitkára, Nyerges Mihály, a TF dékánja, Sinka László, a kézilabda-szövetség főtitkára, Csepi Lajos, az úszó-szövetség alelnöke és mások összefogást sürgettek a magyar sport megmentése érdekében.
Legfrissebb hírek

Statisztikák: megvan a vb-k történetének első duplázója – öngólból

Foci vb 2026
3 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
16 perce

Szombati sportműsor: már a nyolc közé jutás a tét a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
33 perce

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
34 perce

Vb-füstölgések (2. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
34 perce

Messi vs. Vozinha – íme, az Argentína–Zöld-foki-szigetek meccs kezdői

Foci vb 2026
34 perce

Mat Ryanből nem lett Tim Krul, Egyiptom tizenegyesekkel búcsúztatta Ausztráliát

Foci vb 2026
42 perce

Egyiptom nyerte a tizenegyespárbajt, Ausztrália búcsúzik

Foci vb 2026
48 perce
Ezek is érdekelhetik