Tour 2005: találgatások Armstrong indulásáról

2004.10.28. 16:43
Címkék
Lance Armstrong egyelőre nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, szándékában áll-e elindulni 2005-ben is a világ legjelentősebb profi kerékpáros körversenyén, a Tour de France-on, amelynek útvonalát ma tették közzé.Az amerikai kerekes júliusban hatodszor győzött a Touron, ezzel egyedül áll az örökrangsor élén, megelőzve olyan nagyságokat, mint a spanyol Miguel Indirain, a belga Eddy Merckx és a francia Jacques Antequil (mindhárman öt-öt alkalommal végeztek az élen).Az AFP hírügynökség jelentése szerint Armstrong indulása egyelőre a levegőben lóg. Miközben csapata, a US Postal menedzsere, Johan Bruynel azt mondta, semmit nem tud a 33 éves klasszis szándékairól, addig kollégája, Dirk DeMol szerint erről legkorábban tavasszal születhet meg a döntés.
Legfrissebb hírek

Rui Costa: Soha nem engedném, hogy rasszista futballista a Benficában játsszon

Bajnokok Ligája
1 órája

Ismét lesz magyar a darts-vb-n, Afrika két helyet is kap a főtáblán

Egyéb egyéni
1 órája

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
1 órája

Megérkezett az olimpiai zászló a Francia Alpokba

Téli olimpia 2026
1 órája

Plovdivi vereséggel hangolt a Fradi elleni El-visszavágóra a Ludogorec

Európa-liga
1 órája

Köhler Timon: Nemcsak nyerni, hanem segíteni is szeretnék

Kerékpár
2 órája

Férfi kézi Ek: török csapat a Tatabánya negyeddöntős ellenfele

Kézilabda
2 órája

Az olaszokkal hangolódik a férfiválogatott a kézilabda-vb selejtezőjére

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik