Asztalitenisz: Jakab és Li Bin is indul

2004.10.26. 20:53
Címkék
A portugáliai Madeira ad otthont szerdától a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség egyik kiemelkedő utánpótlás eseményének, a 3. serdülő Világjátékoknak és 2. ifjúsági körverseny döntőjének.
A kontinensek serdülő seregszemléje éppen Magyarországon, a tiszaújvárosi Világfesztivál keretében debütált, de idén Európa válogatottjába nem kapott meghívást egy magyar fiatal sem. Annál jobban szerepeltek az ifjúságiak, a fiatalok Pro Tour-hoz hasonló változatában, az ifjúsági körverseny-sorozaton, amelynek szerdán kezdődő, 20 ezer dollár összdíjazású döntőjébe 12 ifjúsági játékos, köztük két magyar ifi Európa-bajnok, Jakab János és Li Bin jutott be. A fináléba az idei 7 körverseny győztesei, a rendező ország egy képviselője, valamint az éves pontverseny 4 legjobbja kerülhetett be. Jakab János a szeptemberi brazil nemzetközi bajnokságon aratott győzelmével kvalifikálta magát, míg az ugyanitt ezüstérmet nyerő Li Bin a pontverseny alapján vívta ki a részvétel jogát. A fiúknál sokkal erősebbnek tűnik a mezőny, indul a címvédő kínai Li Hu, de ott lesznek a legjobb japán és tajvani versenyzők is. A lányoknál viszont az ázsiaiak kevésbé veszik komolyan a versenyt, így Li Bin - az előkelőbb rangsorú Jakabhoz hasonlóan - a 4. kiemeltje a versenynek. Jakab már tavaly, Malajziában is indult, akkor a negyeddöntőben a későbbi győztes kínai Li Hu-tól kapott ki. Li Bin elsőéves ifiként még csak most "kóstolgatja" a világversenyek hangulatát, tavaly a lányoknál Póta Georgina ezüstérmes lett, Ambrus Tímea pedig a negyeddöntőig jutott.
Legfrissebb hírek

Az éllovas FTC simán legyőzte a második helyen álló UVSE-t a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
16 perce

A Budapest Jégkorong Akadémia lesz a DEAC ellenfele az ob I döntőjében

Jégkorong
17 perce

Új uszoda és curlingcsarnok épül Tatabányán

Egyéb egyéni
27 perce

Az ETO FC meghosszabbította csapatkapitánya szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
55 perce

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
1 órája

Magasugrás: Bátori Lilianna ötödik lett Besztercebányán

Atlétika
1 órája

Vívás: Domonkos Emese bronzérmes a kardozóknál a tbiliszi junior Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Korábbi magyar szövetségi kapitány veszi át a francia férfi kéziválogatottat – hivatalos

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik