Simán nyertek a nagyok

2004.10.25. 21:25
Címkék
Nem történt meglepetés a fordulót záró két találkozón, a listavezető Benfica és üldözője, a Porto is győzelemmel lépett túl soros ellenfelén.
A lisszaboniak a nem túl izmos Nacionalt fogadták, de csak a második félidőben - amikor Trapattoni edző Karadas mellé csatasorba állított még egy csatárt, Sokotát is - tudták érvényesíteni fölényüket. A madeiraiak ugyan a hajrában szépítettek, ám a három pont így is a fővárosban maradt. "Olyan csapattal szemben kellett nyernünk, amely egyértelműen egy pontért érkezett hozzánk. Időnként túl passzív volt a Nacional, igaz, ez természetes. Ami már kevésbé megszokott, hogy mi nem ültünk fel a provokációnak, türelmesen játszottunk, nem idegeskedtünk, és végül két szépségdíjas góllal hoztuk a kötelező győzelmet" - fogalmazott Álvaro Magalhaes, a Benfica másodedzője.A hétközi BL-fordulóban Párizsban alulmaradó Porto pont ellenkezőleg, az első félidőben játszott jól - a tudósítások szerint olykor már az előző idényben nyújtott teljesítményét idézte - a Penafiel ellen, viszont Benni McCarthy dupláját követően visszaesett a teljesítménye. "Valóban jól ment a játék az első negyvenöt percben, a csapat gyorsan, szellemesen és kellő átütő erővel szőtte a támadásait. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szünet után látványosan visszaesett a játékunk, ami elsősorban a fáradtságunknak tudható be, illetve annak, hogy már a következő fordulón, a Guimaraes elleni derbin járt az eszünk" - magyarázta Victor Fernandez edző.Az említett Guimaraesban egyébként a csapat egyik legjobbjának ítélt Dragóner Attila végigjátszotta a kilencven percet a Gil Vicente ellen 2-1-re megnyert bajnokin. Ez volt a magyar légiós első sikere a SuperLigában.Superliga
A 7. forduló vasárnap esti mérkőzésein: Benfica-Nacional 2-1 (Karadas 61., Sokota 80., ill. Alexandre Goulart 87.), Porto-Penafiel 2-0 (McCarthy 14., 25.)
Az élcsoport: 1. Benfica 16 pont, 2. Porto 15, 3. Setúbal 14, 4. Marítimo 13, 5. Braga 12, 6. Sporting 11 (11-8), 7. Boavista 11 (7-4), …13. Guimaraes 7
Legfrissebb hírek

Aranyos pillanatok a döntő után: Yamal együtt ünnepelt a vb alatt sztárrá vált öccsével

Foci vb 2026
1 perce

Messi könnyek között beszélt a döntő után

Foci vb 2026
20 perce

Hihetetlen névsorhoz csatlakozott Rodi, aki immár vb-t, Eb-t, BL-t és Aranylabdát is nyert

Foci vb 2026
52 perce

Cucurella eltakarta a száját, Messi azonnal piros lapot reklamált

Foci vb 2026
1 órája

Scaloni: Szomorú vagyok, de veszíteni is tudni kell; Messi is megszólalt

Foci vb 2026
1 órája

Rodri és a spanyolok átvették az aranyakat, s magasba emelhették a trófeát

Foci vb 2026
1 órája

Futballtörténelem a fiók mélyén – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Régi idők új focija – Deák Zsigmond jegyzete

Foci vb 2026
1 órája