Vajdáék remekelnek

2004.10.20. 21:51
Címkék
A hatodik fordulóra került sor a Mallorca szigetén található Calviában, az olimpián. A magyar férfiaknak igencsak illett magukat összekapni, hiszen a játéknap előtt csupán a 34. helyen álltak az összesítésben. A szerdai ellenfél Lettország válogatottja volt, és reálisan nézve sima győzelmet kellett aratnunk.
A győzelem végül megszületett, bár a 2.5:1.5-nél nagyobb arányt is el lehetett volna érni. Almási Zoltán az első táblán elért pontja reális, a három döntetlen azonban túl kevésnek tűnik a gyengébb képességű lettek ellen. A válogatott továbbra is a mezőny első negyedének végén található.Változatlanul szenzációsan szerepelnek a fordulót a kilencedik helyen kezdő nők. Horváth József kapitány szerint ha végeredményben az első hat között tudnának végezni, az olyan lenne, mintha a magyar labdarúgó-válogatott kijutna a világbajnokságra. Nos, a hölgyek eddigi teljesítménye alapján azt mondhatjuk, hogy ennek az álomnak kezd egyre nagyobb realitása lenni.Szerdán India legjobbjaival mérkőztünk. Az ázsiaiaké a mezőny hatodik legerősebb csapata, a miénk a tizenharmadik, tehát nem mi voltunk az esélyesek. Lakos Nikoletta előbb remizett, majd a torna egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatva Vajda Szidónia begyűjtötte a teljes pontot az egyik legnagyobb tehetségnek tartott Humpy Koneru ellen. A csapatsiker azonban elmaradt, mert Gara Anita vereséget szenvedett. A hölgyek így maradtak a holtversenyes kilencedik pozícióban. ---- 3 ---- F
Legfrissebb hírek

Bondár nehezen jutott a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
24 perce

Férfi kosárlabda NB I: Kaposvárról igazolt légióst a bajnok Falco – hivatalos

Kosárlabda
35 perce

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
50 perce

Rosszul lett a színpadon, Menziest kórházba kellett szállítani a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
55 perce

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
58 perce

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
1 órája

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
1 órája

Az ötszörös BL-győztes Casemiro az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

Minden más foci
2 órája