Szeretettel várják a Heartsot

2004.10.20. 21:13
Címkék
Csütörtökig minden a korábban évekig megszokott rendben zajlott az UEFA-kupában, eddig csak gondolatban ismerkedhettünk az új lebonyolítási rendszerrel, ezúttal viszont már megtapasztalhatjuk áldásait, illetve esetleges hátrányait.
A versenyben lévő egyetlen magyar csapat, a Ferencváros a nyitányon szabadnapos, viszont az A-csoport továbbjutásra leginkább esélyes két gárdája, a Feyenoord és
a Schalke hazai pályán kezdheti meg a menetelését a legjobb 32 felé.
Ha tovább tart a Feyenoord skót csapatok elleni jó sorozata, a Hearts együttesének talán el sem kellett volna utaznia Rotterdamba. A kikötővárosi együttes korábban négyszer párbajozott skót csapattal, és rendre ő örülhetett az egy vagy két ütközetből álló csata végén. Ezek közül az 1969-70-es BEK döntője volt a legemlékezetesebb, amikor Ove Kindvall góljával, a hosszabbításban verte meg a Celticet a holland tizenegy, azt követően pedig egyenes kieséses párbajban a St. Mirren, az Aberdeen és a Rangers is behódolt neki. Csakhogy azok kétmeccses csaták voltak, ezúttal viszont Edinburgh-ben nem lesz javítási lehetőség.
"Itt már nincs könnyű mérkőzés, bárki bárki ellen szolgálhat meglepetéssel, talán csak a nagyon sima sikerek számítanak különlegesnek - mondta Babos Gábor, a Feyenoord apróbb sérüléséből felépülő kapusa. - Nagyon bízom a jó kezdésben, az első mérkőzés talán az egész csoportbeli szereplésünket is meghatározhatja. Készülünk a találkozóra, nem vesszük lazán, tisztában vagyunk vele, hogy mindkét hazai mérkőzésünket meg kell nyernünk, ha valamit el akarunk érni."

Szavazás

Hogyan végez az FTC az UEFA-csoportban?

Írja be az itt látható számot!
---- E ---- A
Legfrissebb hírek

Bondár nehezen jutott a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
24 perce

Férfi kosárlabda NB I: Kaposvárról igazolt légióst a bajnok Falco – hivatalos

Kosárlabda
36 perce

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
50 perce

Rosszul lett a színpadon, Menziest kórházba kellett szállítani a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
55 perce

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
59 perce

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
1 órája

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
1 órája

Az ötszörös BL-győztes Casemiro az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

Minden más foci
2 órája