A nulláról indul a Stuttgart

2004.10.20. 21:15
Címkék
Papíron két egyesélyes mérkőzéssel kezdődik meg a küzdelem a G-csoportban, hiszen mind a VfB Stuttgart, mind a Benfica nagyobb játékerőt képvisel soros ellenfelénél.
A német élgárda, amely vezeti a Bundesligát, a Belga Kupa legutóbbi kiírásának döntőséhez, a Beverenhez látogat. Matthias Sammer edző ismét számíthat egyik legjobb csatárára, a sérüléséből felépült Kurányira, aki a hét végi fordulóban (Dortmund 2-0) Szabics Imre cseréjeként már pályára is lépett.
Csütörtökön alighanem fordított mozgás lehet, azaz Kuranyi kezd, a magyar támadó pedig a kispadon ücsörög majd az elején, és legfeljebb csak válthatja német csapattársát. Mert az pillanatnyilag szinte elképzelhetetlen, hogy az idényben már hat bajnoki gólnál járó Cacau kimaradjon az "egyből".
"A Bundesliga listavezetőjeként sem illet meg bennünket különleges bánásmód. Az európai porondon mi is a nulláról indulunk" - adott útravalót embereinek Sammer edző. A németek állítják, dacára annak, hogy a Beveren a tabella második felében állomásozik Belgiumban, nem lebecsülendő a játékereje. A Stuttgartnak ráadásul talán azzal a furcsasággal is szembe kell néznie, hogy előfordulhat, a Beveren csak elefántcsontparti (!) játékosokkal áll majd fel.

Szabics csak harmadik a sorban (Fotó: Németh Ferenc)
Szabics csak harmadik a sorban (Fotó: Németh Ferenc)
Szabics csak harmadik a sorban (Fotó: Németh Ferenc)
A másik ágon talán még egyértelműbb a helyzet, ugyanis a nagy múltú (igaz, annál szerényebb jelenű) Benfica hazai pályán fogadja a holland Heerenveent. Persze nem árt vigyáznia a hét végén a Portóval szemben botrányos mecscsen alulmaradó (0-1) lisszaboni óriásnak, mivel mostani ellenfele legutóbb az Ajaxot verte meg 3-1-re az Amsterdam ArenA-ban, ott, ahol a legtöbbszörös holland bajnok 22 hónapja nem talált legyőzőre a bajnokságban. "A Heerenveen kiválóan szervezett csapat, amelyben több válogatott játékos is szerepel, ráadásul a labdát is gyorsan járatja. Meg tudjuk verni, de nagyon oda kell figyelnünk a kontráira, hiszen legutóbb az Ajax itta meg a levét annak, hogy teret engedett a Heerenveen ellentámadásainak. Koncentráltan kell játszanunk, mert csak nevekkel nem lehet mérkőzést nyerni" - figyelmeztetett Giovanni Trapattoni, a Benfica edzője.
A németalföldi egyesület talán legjobb játékosa, Arnold Bruggink a következőket mondta az összecsapással kapcsolatban: "El kell ismernem, hogy az első ellenfelünk erősebb nálunk, ráadásul több játékosunknak is a Benfica elleni lesz az első jelentős tétmeccse a nemzetközi porondon."

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

---- T ---- A
Legfrissebb hírek

Bondár nehezen jutott a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
21 perce

Férfi kosárlabda NB I: Kaposvárról igazolt légióst a bajnok Falco – hivatalos

Kosárlabda
32 perce

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
47 perce

Rosszul lett a színpadon, Menziest kórházba kellett szállítani a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
52 perce

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
55 perce

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
1 órája

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
1 órája

Az ötszörös BL-győztes Casemiro az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

Minden más foci
2 órája