Nationalelf: elküldték Sepp Maiert

2004.10.10. 18:04
Címkék
Azonnali hatállyal szerződést bont Sepp Maierrel, a válogatott kapusedzőjével a Német Labdarúgó-szövetség (DFB).Az 1974-ben játékosként világbajnoki címet szerzett szakember 1987 óta állt a nemzeti együttes szolgálatában. Azért kellett távoznia, mert nyilatkozataiban egyértelműen Oliver Kahn mellett tört lándzsát abban a vitában, amely az Arsenal kapusa, Jens Lehmann és a Bayern hálóőre között bontakozott ki amiatt, hogy ki legyen a Nationalelf első számú kapuvédője a következő években és a 2006-os németországi világbajnokságon.Maier ráadásul nem csupán azt mondta, hogy Kahn jobb kapus, hanem dehonesztálóan nyilatkozott Lehmannról ("Lehmann akár fel is kötheti magát, Kahn jobb nála" - mondta Maier.). Ezért a szövetségi kapitány, Jürgen Klinsmann is megneheztelt segítőjére, hiszen "Klinsi" kínosan ügyelt arra, hogy ebben a kérdésben semleges maradjon, mondván, kizárólag a teljesítmény számít, a múltbéli érdemek más lapra tartoznak."Elvártuk Sepp Maiertől, hogy bizonyos mértékű semlegességet mutasson. Erre azonban emberi személyes okok miatt nem képes" - indokolta a szövetség döntését Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere, aki az Irán utáni barátságos mérkőzés után, Klinsmannal, Joachim Löw másodedzővel, zárt ajtók mögött beszélt Maierrel, és arra jutottak, hogy "nem mehetnek így tovább a dolgok". Mindezt Bierhoff mondta el a DSF német sporttelevízió műsorában.
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
1 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
2 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
2 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
2 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
3 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
3 órája