Jordan: a Ford szörnyen viselkedett

2004.10.09. 13:03
Címkék
Dühös vagyok, hogy egy ilyen hosszú együttműködés után hét perc alatt közölték, hogy elhagyják a Formula-1-et. Most már majdnem késő, hogy egy új motor köré egy ütőképes autót gyártsunk - mondta a brit Guardian című lapnak Eddie Jordan, a Jordan istálló főnöke és tulajdonosa, aki azon fáradozik, hogy a versenyautóihoz motorokat szállító Ford autógyár kivonulása után megmentse csapatát."Ha azt mondom, csalódott vagyok, semmit nem mondtam. Megpróbálom palástolni, mennyire megrémültem" - fűzte hozzá az ír üzletember, aki szerint az amerikai mamutcég megdöbbentően viselkedett, és nagyon csúnyán elbánt a partnereivel, akiket derült égből villámcsapásként ért a Ford döntése.Jordan most érhetően attól tart, hogy az 1999-es szezonban a gyártók pontversenyében a harmadik helyen végzett, mostanáig négy futamgyőzelmet szerzett csapata jövőre ellehetetlenül.A japán Toyota, amely a korábbi hírek szerint hajlandó lett volna motort szállítani a Jordannek, pénteken jelentette be: túl közel van a 2005-ös idény ahhoz, hogy bármit tehessen az ügy érdekében.Eddie Jordan számára reményt jelenthet még, hogy Christian Horner, a Formula-3000-ben induló Arden team vezetője érdeklődik a Formula-1 iránt, és adott esetben betársulna a Jordanhez."Boldog lennék, ha valakivel összeállhatnék, ha ezzel akár egy nappal is tovább küzdhetek" - nyilatkozta Eddie Jordan.
Legfrissebb hírek

Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

Légiósok
1 perce

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
7 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
8 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
8 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 órája