Gallov Rezső: Lefokozás
Sportosan szólva, nem vagyunk valami jó passzban az utóbbi időben. Az athéni nyolc arany és becsületes helytállásunk szerint pedig igazán megérdemelnénk…A játékok előtt lemondott Gyurcsány Ferenc sportminiszter, lépésével - közvetve - kormányválságot idézve elő. Magukat a játékokat tekintve: a bennünket sújtó doppingtragédiák miatt kesernyéssé vált a győzelmek íze… Most pedig, csütörtök déli tizenkettő óta - magyarázhatjuk, mentegethetjük ahogy akarjuk, tiltakozhatunk, meghökkenhetünk - a valóság, hogy az új kormány megalakításával a debütáló miniszterelnök lefokozta a magyar sportot. Oda az önállóság, a függetlenség. Irány, az államigazgatás szerkezetében vissza az alárendelt szerepbe, amely közvetett, áttételes és korlátozott utat-módot kényszerít a sporttal kapcsolatos törvények, rendeletek érvényre juttatása elé. Tapasztalatból alaposan volt módunk megismerni több mint egy évtizeden át ezt az áldatlan, kiszolgáltatott állapotot. Címzetes államtitkárral, úgymond hivatalvezetővel az élén a Miniszterelnöki Hivatal keretében működő hivatallá ereszkedett alá a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium, a hivatalos szöveg szerint is alárendelve a miniszterelnöki hivatalnak.
Nincs és nem lesz már sportminiszterünk.
Nincs és nem lesz már sportminisztériumunk.
Nincs és nem lehetnek már illúzióink.
Imponálóan lendületes, határtalanul optimista új miniszterelnökünk, s tagadhatatlanul logikus a teljes titoktartás mellett elkészült új kormány összeállításáról, illetve a névsor nyilvánosság elé bocsátása kapcsán elhangzott magyarázata. Igazat kell neki adni, amikor a bejelentés szándékosan késleltetett időzítését indokolta. Legelőször stratégia, program kell - mondta. - Utána struktúra. S végül a megvalósító személyek…A bökkenő viszont ez: bármilyen alaposan vizsgáljuk a sport területét, nem juthatunk többre, mint, hogy bevalljuk, a jelzett programot megtestesítő sportstratégia - nincs. Legfeljebb előkészületekről szólhatunk. Ami a struktúrát illeti - ezt, mintha tudatosan, szándékosan tennénk - 1998 óta legfeljebb romboljuk, építeni semmi esetre sem. S végül, ami a személyeket illeti: máig sem megmagyarázott az a változás, amely a már majdnem kinevezett "sportbarát" Baráth Etele helyett a 2002-es választások után az egyébként rokonszenves Jánosi Györgyöt emelte a sportminiszteri bársonyszékébe…
Még máig sem igazán tisztázott, hogy miért kellett neki váratlanul távoznia, s hogy miért éppen a jelenlegi miniszterelnökünk ült utána a GYISM miniszteri íróasztalához. Az utóbbi hat évben szélnek eresztették a korábbi sporthivatal felkészült szakmai gárdáját, a humánpolitikai hullámzások következtében alig található már sportszakember az épületben… Apropó épület… A miniszterelnöki bejelentés baljós. Nevezetesen az, hogy "az eddigi ifjúsági tárca bázisán jön létre az Ifjúsági, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium Göncz Kinga vezetésével". Ha a Hold utcát tekintjük "bázisnak", akkor könnyen lehet, a patinás épületből, amely szimbolikusan öszszeforrt világraszóló sikereinkkel, nemes hagyományainkkal, a sportnak hamarosan még az írmagját is kiirtják.
A lefokozás - tény. A kormányzat felépítésében ismét periférián marad a sport és testkultúra.
A sporttársadalom dédelgetett álma az volt, hogy új köztársaságunkban a sport önálló és egymagában működő miniminisztérium lehet. Az álom megsemmisült. Persze, a reményt nem adjuk fel. A hosszas megpróbáltatások megedzettek és leleményessé tettek bennünket. És megtanultuk azt is, hogy igaz: jó keretek között is lehet rosszul dolgozni, ám - éppen így - rossz keretek közt is lehet jól…
Mi másban bízhatnánk?
Nincs és nem lesz már sportminiszterünk.
Nincs és nem lesz már sportminisztériumunk.
Nincs és nem lehetnek már illúzióink.
Imponálóan lendületes, határtalanul optimista új miniszterelnökünk, s tagadhatatlanul logikus a teljes titoktartás mellett elkészült új kormány összeállításáról, illetve a névsor nyilvánosság elé bocsátása kapcsán elhangzott magyarázata. Igazat kell neki adni, amikor a bejelentés szándékosan késleltetett időzítését indokolta. Legelőször stratégia, program kell - mondta. - Utána struktúra. S végül a megvalósító személyek…A bökkenő viszont ez: bármilyen alaposan vizsgáljuk a sport területét, nem juthatunk többre, mint, hogy bevalljuk, a jelzett programot megtestesítő sportstratégia - nincs. Legfeljebb előkészületekről szólhatunk. Ami a struktúrát illeti - ezt, mintha tudatosan, szándékosan tennénk - 1998 óta legfeljebb romboljuk, építeni semmi esetre sem. S végül, ami a személyeket illeti: máig sem megmagyarázott az a változás, amely a már majdnem kinevezett "sportbarát" Baráth Etele helyett a 2002-es választások után az egyébként rokonszenves Jánosi Györgyöt emelte a sportminiszteri bársonyszékébe…
Még máig sem igazán tisztázott, hogy miért kellett neki váratlanul távoznia, s hogy miért éppen a jelenlegi miniszterelnökünk ült utána a GYISM miniszteri íróasztalához. Az utóbbi hat évben szélnek eresztették a korábbi sporthivatal felkészült szakmai gárdáját, a humánpolitikai hullámzások következtében alig található már sportszakember az épületben… Apropó épület… A miniszterelnöki bejelentés baljós. Nevezetesen az, hogy "az eddigi ifjúsági tárca bázisán jön létre az Ifjúsági, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium Göncz Kinga vezetésével". Ha a Hold utcát tekintjük "bázisnak", akkor könnyen lehet, a patinás épületből, amely szimbolikusan öszszeforrt világraszóló sikereinkkel, nemes hagyományainkkal, a sportnak hamarosan még az írmagját is kiirtják.
A lefokozás - tény. A kormányzat felépítésében ismét periférián marad a sport és testkultúra.
A sporttársadalom dédelgetett álma az volt, hogy új köztársaságunkban a sport önálló és egymagában működő miniminisztérium lehet. Az álom megsemmisült. Persze, a reményt nem adjuk fel. A hosszas megpróbáltatások megedzettek és leleményessé tettek bennünket. És megtanultuk azt is, hogy igaz: jó keretek között is lehet rosszul dolgozni, ám - éppen így - rossz keretek közt is lehet jól…
Mi másban bízhatnánk?
Nincs és nem lesz már sportminiszterünk.
Nincs és nem lesz már sportminisztériumunk.
Nincs és nem lehetnek már illúzióink.
Imponálóan lendületes, határtalanul optimista új miniszterelnökünk, s tagadhatatlanul logikus a teljes titoktartás mellett elkészült új kormány összeállításáról, illetve a névsor nyilvánosság elé bocsátása kapcsán elhangzott magyarázata. Igazat kell neki adni, amikor a bejelentés szándékosan késleltetett időzítését indokolta. Legelőször stratégia, program kell - mondta. - Utána struktúra. S végül a megvalósító személyek…A bökkenő viszont ez: bármilyen alaposan vizsgáljuk a sport területét, nem juthatunk többre, mint, hogy bevalljuk, a jelzett programot megtestesítő sportstratégia - nincs. Legfeljebb előkészületekről szólhatunk. Ami a struktúrát illeti - ezt, mintha tudatosan, szándékosan tennénk - 1998 óta legfeljebb romboljuk, építeni semmi esetre sem. S végül, ami a személyeket illeti: máig sem megmagyarázott az a változás, amely a már majdnem kinevezett "sportbarát" Baráth Etele helyett a 2002-es választások után az egyébként rokonszenves Jánosi Györgyöt emelte a sportminiszteri bársonyszékébe…
Még máig sem igazán tisztázott, hogy miért kellett neki váratlanul távoznia, s hogy miért éppen a jelenlegi miniszterelnökünk ült utána a GYISM miniszteri íróasztalához. Az utóbbi hat évben szélnek eresztették a korábbi sporthivatal felkészült szakmai gárdáját, a humánpolitikai hullámzások következtében alig található már sportszakember az épületben… Apropó épület… A miniszterelnöki bejelentés baljós. Nevezetesen az, hogy "az eddigi ifjúsági tárca bázisán jön létre az Ifjúsági, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium Göncz Kinga vezetésével". Ha a Hold utcát tekintjük "bázisnak", akkor könnyen lehet, a patinás épületből, amely szimbolikusan öszszeforrt világraszóló sikereinkkel, nemes hagyományainkkal, a sportnak hamarosan még az írmagját is kiirtják.
A lefokozás - tény. A kormányzat felépítésében ismét periférián marad a sport és testkultúra.
A sporttársadalom dédelgetett álma az volt, hogy új köztársaságunkban a sport önálló és egymagában működő miniminisztérium lehet. Az álom megsemmisült. Persze, a reményt nem adjuk fel. A hosszas megpróbáltatások megedzettek és leleményessé tettek bennünket. És megtanultuk azt is, hogy igaz: jó keretek között is lehet rosszul dolgozni, ám - éppen így - rossz keretek közt is lehet jól…
Mi másban bízhatnánk?
Nincs és nem lesz már sportminiszterünk.
Nincs és nem lesz már sportminisztériumunk.
Nincs és nem lehetnek már illúzióink.
Imponálóan lendületes, határtalanul optimista új miniszterelnökünk, s tagadhatatlanul logikus a teljes titoktartás mellett elkészült új kormány összeállításáról, illetve a névsor nyilvánosság elé bocsátása kapcsán elhangzott magyarázata. Igazat kell neki adni, amikor a bejelentés szándékosan késleltetett időzítését indokolta. Legelőször stratégia, program kell - mondta. - Utána struktúra. S végül a megvalósító személyek…A bökkenő viszont ez: bármilyen alaposan vizsgáljuk a sport területét, nem juthatunk többre, mint, hogy bevalljuk, a jelzett programot megtestesítő sportstratégia - nincs. Legfeljebb előkészületekről szólhatunk. Ami a struktúrát illeti - ezt, mintha tudatosan, szándékosan tennénk - 1998 óta legfeljebb romboljuk, építeni semmi esetre sem. S végül, ami a személyeket illeti: máig sem megmagyarázott az a változás, amely a már majdnem kinevezett "sportbarát" Baráth Etele helyett a 2002-es választások után az egyébként rokonszenves Jánosi Györgyöt emelte a sportminiszteri bársonyszékébe…
Még máig sem igazán tisztázott, hogy miért kellett neki váratlanul távoznia, s hogy miért éppen a jelenlegi miniszterelnökünk ült utána a GYISM miniszteri íróasztalához. Az utóbbi hat évben szélnek eresztették a korábbi sporthivatal felkészült szakmai gárdáját, a humánpolitikai hullámzások következtében alig található már sportszakember az épületben… Apropó épület… A miniszterelnöki bejelentés baljós. Nevezetesen az, hogy "az eddigi ifjúsági tárca bázisán jön létre az Ifjúsági, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium Göncz Kinga vezetésével". Ha a Hold utcát tekintjük "bázisnak", akkor könnyen lehet, a patinás épületből, amely szimbolikusan öszszeforrt világraszóló sikereinkkel, nemes hagyományainkkal, a sportnak hamarosan még az írmagját is kiirtják.
A lefokozás - tény. A kormányzat felépítésében ismét periférián marad a sport és testkultúra.
A sporttársadalom dédelgetett álma az volt, hogy új köztársaságunkban a sport önálló és egymagában működő miniminisztérium lehet. Az álom megsemmisült. Persze, a reményt nem adjuk fel. A hosszas megpróbáltatások megedzettek és leleményessé tettek bennünket. És megtanultuk azt is, hogy igaz: jó keretek között is lehet rosszul dolgozni, ám - éppen így - rossz keretek közt is lehet jól…
Mi másban bízhatnánk?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik