Ferjan és az Aranysisak

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
2004.09.29. 21:14
Címkék
A lóversenyeiről is híres Pardubicében immár 56. alkalommal rendezték meg a világon legnagyobb hagyományokkal bíró meghívásos versenyt, az Aranysisakot.
A rendkívül népes, 36 fős mezőnyben két magyar, Tihanyi Sándor és Matej Ferjan próbált szerencsét. Tihanyinak nem sok jutott a pardubicei közönség ünnepléséből, hiszen már az első kör után búcsúra kényszerült, ugyanis egy ponttal a hatodik helyen zárt csoportjában.Ferjan kiemeltként kezdte a viadalat, s a csoportjában Jason Crump mögött végezve, a döntőbe jutásért húzhatta a gázt. Sajnos a finálé csak álom maradt, ugyanis Ferjan a cseh Ales Dryml, a dán Andersen és a német Smolinski mögött végzett, így csak a kisdöntőben jutott hely a számára. A hetedik helyért kiírt etapban Ferjan újra magára talált, s legyőzve többek között ősi riválisát, a szlovén Zagart, diadalmaskodni tudott, így összetettben hetedik lett. A győztesnek járó Jawa salakmotort az ausztrál Leigh Adams szerezte meg, akinek ez már a negyedik sikere Pardubicében.Az Aranysisak másnapján Prágában tartották a 36. Tomicek- emlékversenyt, ahol Ferjan és Tihanyi is javított előző napi teljesítményén. Tihanyi mindössze egy ponttal maradt le a fináléról, Ferjan pedig 14 ponttal zárt és a döntőben őt intette le elsőként a kockás zászló.
Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
23 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
34 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája