Owen nélkül a Real Madrid

CS. I., GY. B.CS. I., GY. B.
Vágólapra másolva!
2004.09.24. 20:35
Címkék
Alig ért véget a 4. forduló a Primera Divisiónban, máris a csapatok nyakán a következő bajnoki kör.
A táblázat élén állók közül elvileg a Valenciára vár a legkönynyebb feladat, Claudio Ranieri fiai hazai pályán fogadják az első győzelmét a hétközi fordulóban arató Santandert. A Turia-partiak duzzadnak az önbizalomtól a Deportivo otthonában bemutatott parádé (5-1) után, és bár a sérültek (Ayala és Aimar) továbbra sem játszhatnak, helyetteseik (Navarro és Corradi) több mint elégséges produkcióval rukkoltak ki a Riazorban. A keretből egyébként Canizares és Rufete bajlódik kisebb gondokkal, de vasárnap minden bizonnyal pályára lépnek.

Owen nem utazott el Bilbaóba
Owen nem utazott el Bilbaóba
Owen nem utazott el Bilbaóba
A Barcelona is nagyszerű formában masírozik előre, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a hétközi forduló záró mérkőzésén nagyon simán intézte el a jobb csapatok közé sorolható Zaragozát. Frank Rijkaard edzőnek azonban akadnak gondjai is, az előző fordulóban ugyanis Motta, a csütörtöki mérkőzésen pedig Gabri és Sylvinho szenvedett komolynak tűnő térdsérülést. Az előbbi két játékos térdszalagszakadás miatt kénytelen kihagyni több hetet, a brazil pedig térdszalaghúzódással lesz kényszerpihenőn legalább másfél hétig. Mindeközben Henrik Larsson a svéd Aftonbladet című lapnak adott interjújában kicsit panaszkodott, hogy nem tud többet tenni a kezdőbe kerülésért.
Sokkal nehezebb dolga lesz a Real Madridnak, amely az eddig nyeretlen Athletic Bilbaóhoz látogat. Az új edző, García Remón győztesen debütált (Osasuna 1-0), ám világklasszis csatárai továbbra is góliszonytól szenvednek, ráadásul Owen megsérült a pénteki tréningen, és el sem utazik a baszk városba. Az angol támadó mellett Zidane, Solari, César, Woodgate és Borja nincs bevethető állapotban, viszont Míchel Salgado, Samuel, valamint Guti letöltötte az eltiltását, és várhatóan mindannyian a kezdőben kapnak helyet a San Mamés-stadionban.
Legfrissebb hírek

Fiatal keret, stabil mag – így változik meg a dunaújvárosi női kézilabdacsapat kerete

Kézilabda
1 perce

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
9 perce

Tenisz: Stollárék elődöntősök Nottinghamben

Tenisz
25 perce

Bejelentette új vezetőedzője érkezését a Topolya

Minden más foci
30 perce

Vívó Eb: az ötödik helyen végzett a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
41 perce

Vízilabda: legyőzte az olaszokat, vb-elődöntős az U20-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kézi: a svéd élvonalban folytatja Nagy Martin

Kézilabda
1 órája

Salló Alpár marad a Csíkszeredában

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik