Pérez megelőzte a menőket

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.09.18. 20:45
Címkék
Szombaton a 14. szakaszt rendezték meg a Vuelta a Espanán, a spanyol kerékpáros körversenyen, amelyből még több mint egy hét van hátra.
A Málaga és Granada közötti szakaszon 167 kilométer várt a karavánra, amelynek 43 kilométernyi viszonylag sík terep után több emelkedőre is fel kellett kapaszkodnia: előbb az Alto Ventas de Zafarrayára (910 méter), majd az Arroyo de la Madréra (980 m), aztán az Alto de los Bermejalesra (1150 m), végül a cél előtt 22 kilométerrel magasodó hegyre, az 1490 méteres Alto de Monachilra, amely már első osztályú kaptató volt, helyenként 12-13 százalékos emelkedővel. (Érdekes, hogy ez a hegy először szerepelt a Vuelta programjában.)
Az ausztrál Stuart O'Grady (Cofidis) már a rajtnál sem volt ott. Hivatalosan gyomorproblémák miatt adta fel a versenyt, valójában azonban valószínűleg azért, hogy minél jobban fel tudjon készülni a közelgő veronai világbajnokságra. A következő búcsúzó az olasz Fabio Sacchi volt: a Fassa Bortolo versenyzője csúnyán bukott, kórházba kellett szállítani, valószínűleg kulcscsonttörést és egyéb zúzódásokat szenvedett. (A bukás részben a nagy iram miatt lehetett: az első órát 45.9 km/órás átlaggal teljesítette a karaván.)
Az éllovasok között a várakozásnak megfelelően az utolsó emelkedőn szabadult el a pokol: egy ideig úgy tűnt, hogy a kazah Vinokurov el tud lépni az élmezőnytől, aztán az ellentámadást indító Santiago Pérez tört az élre, és ott is maradt: a célban 46 másodperccel előzte meg a legjobbakból álló bolyt, így az összetettben nem változott a helyzet, továbbra is Roberto Herasé az aranyszínű trikó.
Végül néhány átigazolási hír: a svéd Magnus Backstedt, a Párizs-Roubaix idei győztese bejelentette, hogy elhagyja az Alessiót, és a következő idényben a profik közé hároméves kihagyás után visszatérő olasz Liquigas csapatban versenyez majd; a belga Vandenbroucke 2005-ig meghosszabbította a szerződését a MrBookmaker nevű csapattal; a spanyol Oscar Sevilla közölte, hogy a T-Mobile-nál folytatja a pályafutását. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
3 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik