A kezünkben volt az ezüst

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
Vágólapra másolva!
2004.09.11. 23:26
Címkék
A tavalyi BEK-döntő után az idén újabb nívós versengésnek adott otthont Debrecen, ott tartották a páros Európa-bajnokság fináléját.
Hét nemzet, Lengyelország, Csehország, Oroszország, Ukrajna, Szlovénia, Németország és Magyarország válogatottjai küzdöttek a címért. Nagy várakozás előzte meg a Tihanyi Sándor, Magosi Norbert, Stefáni Attila trió szereplését, a szurkolók és a versenyzők is bíztak abban, hogy az elmúlt évhez hasonlóan az idén is a dobogóra állhatnak.A szakértők véleménye az volt, hogy az első három helyért négy csapat szállhat harcba, a három Grand Prix-pilótát felvonultató csehek, a mindig erős lengyelek, a feltörekvő ifjú oroszok és a házigazda magyarok. Így is történt, ám a csehek kivonták magukat a "darálóból". A mind a hat futamában Bohumil Brhellel és Ales Drymllel kiálló csehek összesen két pontot hullajtottak el. Nem szabad szó nélkül elmenni a Tihanyi-Dryml ütközet mellett, amely lényegében a starttól a célig tartott, parázs csatát, és végül magyar győzelmet hozott - igaz, a futamot Brhel nyerte meg. A csehek diadala azt vonta maga után, hogy a keresztbeverések, a motorhibák és a bukások következtében a másik három, dobogóra aspiráló gárda 20-20 ponttal végzett. Következett a különfutam, amelyben minden nemzet a legjobbját küldte harcba.A magyarok részéről a lényegében a csapatot a hátán vivő Tihanyi állt starthoz, és sajnos ott is maradt, ugyanis a rajt pillanatában csődöt mondott a GM-je. A másik két versenyző, Gafurov és Szombierski parádés négy kört produkált, felváltva álltak az élen, s végül az orosz vaspapucsost intette le elsőként a kockás zászló.Salakmotoros páros Eb, döntő, Debrecen
Európa bajnok: Csehország (Ales Dryml 12, Bohumil Brhel 16, Lukas Dryml) 28 pont, 2. Oroszország (Vlaszov 0, Filjusin 5, Gafurov 15) 20+3, 3. Lengyelország (Szombierski 9, Gapinski 5, Kosciecha 6) 20+2, 4. Magyarország (Tihanyi 13, Magosi 5, Stefáni 2) 20+0, 5. Németország (Wolter 9, Kroner 7) 16, 6. Szlovénia (Santej 7, Stojs 5) 12, 7. Ukrajna (Szenko 2, Boriszenko 7) 9
Legfrissebb hírek

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
16 perce

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
41 perce

Az Alexandriai Könyvtár képviselője bejelentette: arab nyelvű Puskás-életrajz készül

Minden más foci
52 perce

Vízilabda: kikaptak a spanyoloktól az U16-os fiúk az Eb nyitányán

Utánpótlássport
58 perce

Három élcsapat is bejelentkezett Édersonért; német válogatott támadót figyel a Barcelona és a Bayern München – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
1 órája

Mamoudou Karamoko Bukarestben folytatja

Labdarúgó NB I
1 órája

Wimbledon: a veterán Cilic nem bírt Cobolli szerváival

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik