Risztov Éva: "Imádok úszni, de valami megtört bennem"

Általában négy számban. Nincs még egy úszó a világon, aki ilyen szinten ennyit vállalna. Négy év alatt nyert egy rakás érmet. Három vb-ezüstöt, öt Eb-ezüstöt, öt rövid pályás Európa-bajnoki aranyat. Súlyra is tekintélyes. Ne kerteljünk, kicsit belefáradt. Az első repedéseket már a májusi, madridi Európa-bajnokságon láthattuk, ahol már matt volt. És Athénban is, hiszen 400 méter vegyesen nem került dobogóra, 400 méter gyorson nem jutott döntőbe, 200 méter pillangón nyolcadik lett, 800 méter gyorson pedig el sem indult. Hivatalosan középfülgyulladás miatt, nem hivatalosan azért, mert elege van a világból. Természetesen az athéni gyengélkedés láttán sokan mondanak ezt-azt. Ezzel is szembesítettük Risztov Évát.

- Vegyük sorra a vádpontokat. Egy: nem edzett rendesen az olimpia előtt.
- Nem igaz. Lefogytam, mindent annak rendeltem alá, hogy jól szerepeljek - mondta Risztov Éva. - Azt viszont elismerem, hogy a májusi, madridi Európa-bajnokság előtt voltak velem problémák. Igen, kimondom: az Európa-bajnokságra nem készültem fel százszázalékosan. De azóta ez megváltozott. Rendesen dolgoztam, az edzéseredményeimmel sem volt gond.
- Kettő: Risztov Éva nagyképű lett, megváltozott, más, mint az a kicsi lány, aki feljött Hódmezővásárhelyről.
- Azt, hogy nagyképű lettem, egyáltalán nem érzem, sőt kifejezetten rosszulesne, ha valaki ezt gondolná rólam. Ugyanakkor az igaz, hogy nem vagyok az a kicsi lány, aki négy éve feljött Budapestre.
- Jobb lett vagy más?
- Budapest más világ, nem ehhez szoktam. És itt úszni is egészen más. Jobban reflektorfényben van az ember. Más lettem, de mutasson nekem valakit, akit ne változtatna meg, hogy egyik nap ebben a tévében szerepel, a másik nap abban, hogy állandóan cikkeznek róla az újságok, hogy az utcán összesúgnak a háta mögött. Aki nem él benne, nem tudja, milyen pörgős az úszók élete. Hajnalban edzés, este edzés, közben ilyen sajtótájékoztató, olyan fogadás. Ráadásul nekem duplán nehéz, hiszen kiszakadtam a megszokott életemből, az édesanyámmal élek Budapesten, a család másik fele Mártélyon lakik. Ritkán vagyunk együtt. Az sem jó, hogy Budapesten barátaim sincsenek. De hogy is lennének, amikor állandóan úszom?
- Élne már egy kicsit.
- Imádok úszni, versenyezni, de valami megtört bennem. Mindig az volt rám a jellemző, hogy az utolsó pillanatig küzdök, harcolok. Hogy az edzéseken belehalok, ha nem tudom teljesíteni a feladatot. Az olimpiai szereplésemben csúcsosodott ki, hogy elfáradtam. Idegileg egyszerűen sok volt az elmúlt négy év. A rengeteg verseny, a megfelelési kényszer. Én pedig képtelen vagyok kizárni a külvilágot.
- Mire vágyik?
- Szeretnék minél gyorsabban hazamenni, és elbújni a világ elől. Nem akarok kamerákat látni, nem akarok uszodába menni. Érzem, hogy pihennem kell. Már eldöntöttem, szeptember végéig semmit sem fogok csinálni. Maximum megtanulok lovagolni, az ugyanis tökéletesen kikapcsol.
- Beszélt már pszichológussal?
- Igen, és sűrűn fogok, érzem, hogy szükségem van rá.
- Arra nem gondolt, hogy elmegy Amerikába tanulni és úszni? Ott senki sem ismerné fel, nem zargatnák a tévék, világot látna, tán még barátokra is lelne.
- Nem, semmi kedvem sincs Amerikába menni, nem az én világom. Itthon akarok úszni, itthon akarok talpra állni. Most kaptam egy pofont, de felállok. Leszek én még a régi Risztov Éva.
- Az milyen volt?
- Az, aki két éve, a Berlinben Európa-bajnokságon úszott. Nem ismert lehetetlent. Biztosan emlékszik, a négyszáz méter gyors előfutama után azt mondtam itt, Athénban, hogy csalódtam magamban. Akkor nem fejtettem ki, hogy miért. Most megteszem. Azért, mert ez korábban rám nem volt jellemző. Mindig sikerre éhes voltam, a győzni akarásom vitt előre. Ez viszont hiányzott belőlem Athénban. Felkészültem fizikailag, lelkileg viszont nem tudtam ráhangolódni az olimpiára. Most elmegyek, de ígérem, visszajövök. Csak másképp.