Amiben uraljuk a világot

TÓTH CSABATÓTH CSABA
Vágólapra másolva!
2004.08.12. 12:04
Címkék
Mint az már számtalanszor elhangzott, hazánk olimpiai szereplése sikertörténet. Ezt tapasztaljuk akkor is, ha komolyabban elmerülünk az olimpiai statisztikákban, eredménylistákban. Megpróbáltunk utánajárni, mely olimpiai sportágakban, és azok mely versenyszámaiban uraltuk rendszerint a versenyeket, azaz melyek a hagyományosan magyarnak mondható sportágak, versenyszámok.
Két csapatsportágban, vízilabdában és labdarúgásban is hazánk az olimpiai versenyek egyeduralkodója. Vízilabda

A 2000-es diadalmenettel hosszú szünet után elevenítettük fel régi jó hagyományainkat
A 2000-es diadalmenettel hosszú szünet után elevenítettük fel régi jó hagyományainkat
A 2000-es diadalmenettel hosszú szünet után elevenítettük fel régi jó hagyományainkat
Pólósaink hétszer is győztesen távoztak a játékokról, kétszer még címvédésre is futotta erejükből (1936, 1956), ennek megfelelően fölényesen vezetünk az éremtáblázaton 7 arany, 3 ezüst és 3 bronzéremmel. A négy győzelemmel álló és mostanság finoman szólva sem túl acélos briteket előzzük meg ezzel, így nem nagyon kell aggódnunk, hogy bárki is megtörné a magyar egyeduralmat, főleg mivel idén is minden esélyünk megvan a címvédésre. Pólósikereinket a két világháború között a Komjádi-féle alakulat, később a Gyarmati-Jeney-Kárpáti-tengelyre épülő legénység alapozta meg. Gyarmati Dezső vezeti ráadásul az egyéni nemzetközi éremtáblázatot 3 arannyal, 1 ezüsttel és 1 bronzzal, a 17 évesen első olimpiai aranyát szerző Kárpáti "Gyurika" előtt. A 76-os montreali siker után csak 24 év elteltével szerezték meg az elsőséget hazánk számára a Sydney-olimpia "keménylegényei".


Bene Ferenc 12 gólját nehéz lesz felülmúlni az olimpiai tornákon
Bene Ferenc 12 gólját nehéz lesz felülmúlni az olimpiai tornákon
Bene Ferenc 12 gólját nehéz lesz felülmúlni az olimpiai tornákon
Labdarúgás

Focistáink egyedülálló módon háromszor is diadalmaskodni tudtak az olimpiák történetében, emellett egy ezüstöt, és egy bronzot is összeszedtek. Első sikerünk a legendás Aranycsapat nevéhez fűződik, szó szerint is, hiszen innen kapták Puskásék a nevüket. A 60-as évek olimpiáin már nem szerepelhettek világbajnokságra is behívott labdarúgók, ez azonban nem igazán látszott meg teljesítményünkön: Bene Feriék és Dunai II Antalék is arannyal térhettek haza Tokióból illetve Mexikóvárosból. Előbbi 12 góllal hódította el a gólkirályi címet, ez a rekord bizonyára még sokáig megdönthetetlen lesz. Figyelemre méltó Novák Dezső olimpiai pályafutása: három olimpián is részt vett (1960, 1964, 1968), s ezeken 2 arannyal és 1 bronzzal büszkélkedhet, amivel egyedüli duplázóként vezeti az egyéni éremranglistát. ---- Három egyéni sportág nyolc versenyszámában ugyancsak Magyarországgal kezdődnek a statisztikák.

Vívás


A kardvívás versenyágában taroltunk az olimpiákon: 22 aranyunk, 9 ezüstünk és 11 bronzunk nyomába senki sem érhet. Bravúrsorozatunknak köszönhetően az olaszok a versenyág nagy vesztesei, összesen 16 ezüstöt kellett "lenyelniük" a taljánoknak. Az esetek többségében persze egy magyar állt a dobogó legfelső fokán... Egyéniben 12 arany, 6 ezüst, 8 bronz, csapatban pedig - imponáló elosztásban - 10 arany, 3 ezüst és 3 bronz jutott a mienknek. Az 1912 és 1964 között egyéniben, 1912 és 1960 között csapatban véghezvitt hihetetlen győzelmi sorozat - minden olimpián a magyar himnusz zengett fel a kardversenyek után az említett időszakban a párizsi csapatverseny kivételével - igazi kuriózumként vonult be az olimpiatörténet legendái közé. Két esetben ráadásul színmagyar dobogónak örülhettünk (1912: Fuchs, Békessy, Mészáros, 1952: Gerevich, Kovács, Berczelly). A legeredményesebb olimpiai bajnokok éremlistáján Gerevich Aladár (7-1-2), Kovács Pál (6-0-1) és Kárpáti Rudolf (6-0-0) egyaránt előkelő helyet vívott ki magának. Gerevich a magyar olimpiai mozgalom legsikeresebb olimpikonjának is mondhatja magát 7 arannyal, 1 ezüsttel és 2 bronzzal. 1960-as római csapatsikerünk alkalmakor "Ali bácsi" 50 éves 5 hónapos és 25 napos volt, így ő a legidősebb olimpiai bajnokunk is. Tőrben lányaink tettek ki magukért - Elek Ilona 1948-ban például 12 év kényszerszünet után is címvédésre volt képes -, s ugyan csak hajszál híján, de megelőzzük a táblázaton Itáliát több szerzett ezüstünkkel.

Úszás

Széchy mester tanítványai három egymást követő olimpián (1988, 1992, 1996) is lelépték a mezőnyt férfi 200 vegyesen, és ugyanekkor triplázott Egerszegi Krisztina is. Darnyi duplázása és Czene meglepetés-sikere révén vezetünk a vegyesszám éremlistáján, az ország "Egérkéje" pedig egymaga képes volt a 200 méteres női hátúszást "magyar versenyszámmá" varázsolni.

Kajak-kenu

A férfi kajak egyes 500 méteres távja csupán 1976-tól szerepel a programban, itt 1 arannyal (Gyulay Zsolt) és 2 ezüsttel is éllovasnak mondhatjuk magunkat. Kenu egyesben a hosszabb, párosban a rövidebb távon vagyunk mi a legsikeresebbek, Romániától ill. a Szovjetuniótól elorozva az elsőséget. ---- Öt olyan sportolónk van, aki sportágának abszolút legjobbja: az említett Gyarmatin, Novákon és Gerevichen kívül minden idők legjobb öttusázója, Balczó András és a boksz első háromszoros olimpiai bajnoka, a tavaly elhunyt Papp László említhető ilyen tekintetben.

Nyolc olyan versenyszám van, amelynek eredményesség tekintetében első számú olimpikonja magyar nemzetiségű. Újra ki kell emelnünk Egerszegi Krisztinát, akinek egyik páratlan teljesítménye a sok közül az, hogy három versenyszámban (100m hát, 200m hát, 400m vegyes) is vezet az érmek szerinti egyéni rangsorban. Darnyi 200 vegyesen éllovas, 400 vegyesen az amerikai Tom Dolannal holtversenyben vezet. Vívásban, a kard-csapatversenyben Gerevich Aladár (6 arany), női tőr egyéniben Elek Ilona (2 arany és 1 ezüst) emelkedik ki nemzetközi szinten is. Kötöttfogású birkózásban az évszázad legjobb magyar birkózójának megválasztott pehelysúlyú (62 kg-os) Polyák Imre három ezüst után "a kitartás bajnoka" címet is kiérdemelte: negyedik olimpiáján megtört a jég, aranyérmet szerzett. Három érmével vezeti a kisöbű sportpuska fekvő, 60 lövéses számának éremtáblázatát sportlövészetben a jelenlegi szövetségi kapitány, Hammerl László, aki mindhárom fajta éremből szerzett egyet gyűjteményébe az olimpiákról.

Darnyin kívül holtversenyben vezeti számának egyéni éremrangsorát még nyolc sportoló: Székely Éva 200 méteres mellúszásban, Balczó András öttusában a csapatérmeket illetően (Lednyevvel és Novikovval holtversenyben), tornában a lólengésben duplázó (1976, 1980) Magyar Zoltán (Sahlinnal és Cerarral holtversenyben), valamint légsúlyban és harmatsúlyban 5 bokszolónk (Kocsis Antal, Énekes István és Török Gyula, illetve Csík Tibor és Kovács István), utóbbi két számban ugyanis egy arany a legjobb sportolói teljesítmény.

Három sportágban hazánk dicsekedhet a legtöbb olimpiai bajnok sportolóval: vízilabdában 65, labdarúgásban 45, öttusában 11 sportolónk nyakába akasztottak aranyérmet az olimpiák során.

"Kedvenc" sportágaink összesített éremtáblázatai
Vízilabda
OrszágAEB
1.Magyarország733
2.Nagy-Britannia4--
3.Jugoszlávia341
Labdarúgás
OrszágAEB
1.Magyarország311
2.Szovjetunió2-3
3.Nagy-Britannia2--
3.Uruguay2--
Kardvívás
OrszágAEB
Magyarország22911
Szovjetunió855
Olaszország5166
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik