Átalakulóban a Jászberény

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2004.08.10. 22:38
Címkék
Köztudott, hogy nem éppen rózsás a helyzet a jászság röplabdasportját illetően - a Szolnoki Titász RK-SI férficsapata éppen most van "kimúlófélben", és a Jászberény női együttese is két-három évvel ezelőtt élte aranynapjait.
Két egymást követő esztendőben is a legjobb négy közé jutott a Magyar Kupában, sőt, döntőt is játszhatott, miközben a bajnokságban bronzérmet szerzett az Extraligában. Ehhez képest óriási a visszaesés. Igaz, ez már borítékolható volt tavaly nyáron, hiszen meghatározó játékosok távoztak, és súlyos anyagi gondok is gyötörték a klubot. Úgy tűnik, a helyzet a következő évadban sem lesz sokkal jobb. "A tavaszi idény végén mindenben megegyeztem eddigi edzőnkkel, Botos Ferenccel, hogy a jövőben egy személyben lesz vezetője a klubnak, neki azonban a nyáron befutott egy külföldi ajánlata, így új szakember után kellett néznem - felelte érdeklődésünkre Karádiné Sass Éva elnök. - Litkei Gábor személyében régi-új edzője lesz az együttesnek, akinél jobban talán senki sem ismeri a szakosztály játékosállományát. Neki kell tizenéves fiataljainkból csapatot építenie az októberben rajtoló bajnokságra. Mivel a versenykiírás értelmében visszalépésünk csupán NB II-es indulást engedélyezne, meg sem fordult a fejünkben, hogy ne nevezzünk az Extraligába. Tudom, hogy a kiesés ellen fogunk harcolni, de anyagi korlátaink miatt nincs más választásunk."
A klub tavaly elvesztette többek között a sokszoros válogatott Bóta Enikőt, Vargáné Rácz Mártát, Héjjas Valériát, Fényes Zsanettet, valamint Adorján Anikót, most nyáron pedig távozott a klubtól az elnyűhetetlen Fésüs Erzsébet, aki Nyíregyházán folytatja pályafutását, Kiss Adrienn külföldön vállal munkát. Ekkora érvágás - ha ez a hét játékos összeállna, bajnokesélyesként indulhatna az élvonalban - minden klubot földhöz vágna. Litkei elsősorban a hazai fiatalokra építhet, ám a súlyos térdsérüléséből felépülő Selmeczi Kriszta és Nagy Ivett, valamint a Németh Zsuzsanna, Szívós Mária nevével fémjelzett korosztály még túl fiatal ahhoz, hogy meghatározó, felnőtt korú játékosok nélkül is kiemelkedő eredményt érhessen el.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
4 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
4 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
4 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
4 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
5 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
5 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
6 órája
Ezek is érdekelhetik