Lengyel: komolyabb a baj

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
2004.08.04. 21:54
Címkék
A Tour de Hongrie egyik legnagyobb esélyeseként állt rajthoz július 26-án Lengyel Tamás, aki már a veszprémi prológ során igazolta, hogy remek formában van: a körverseny történetében először húzhatta fel magyar kerekes a sárga trikót a prológot követően.
Lengyel tavaly két szakaszt nyert a Magyar körversenyen, az egyik etapsikert éppen Miskolcon szerezte meg, ahová ebben az évben már mentőautó szállította, a P-Nívó-Betonexpressz-FTC versenyzője ugyanis már a Karcag-Miskolc szakasz első kilométerén nagyot bukott. Az első vizsgálatok után Lengyel még bizakodó volt, ám a Sportkórházban alaposabban megvizsgálták, s kiderült: komolyabb a baj."A negyedik csigolyám öt milliméterrel elmozdult a helyéről és most nyomja az idegeket, ettől fáj a lábam is - mondta a 24 esztendős kerékpáros. - Amikor közölték velem, hogy mi a baj, pánikba estem, de igyekeztek megnyugtatni, hogy ez a sérülés szinte magától meggyógyul. Most tíz napig fizikoterápiás kezelésre és gyógytornázni járok, a gyógytornát ezt követően is folytatni kell, amíg nem lesz teljes a gyógyulás. Úgy érzem, egy kicsit javult már a helyzet, már egyenesen tudok járni, de az öltözködés még igen kellemetlen. A többiek a hét végi osztrák versenyre készülnek, ők legalább bringázhatnak, nekem viszont ez az évem gyakorlatilag véget ért, még két hét kihagyás is sok lenne, most pedig többről lesz szó…"A zöld-fehérek versenyzőjére legalább egy hónapos kényszerpihenő vár.
Legfrissebb hírek

Nem láthattunk gólt a szlovén–skót NL-meccsen

Minden más foci
10 perce

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
20 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
25 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
35 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
43 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
52 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
1 órája

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája