Coulthard túl sokat kér

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.08.03. 20:57
Címkék
Egyre kevesebb az üres hely a 2005-ös idény állásbörzéjén, de még mindig számos lehetőségük van azoknak pilótáknak, akikre nem tart igényt jelenlegi csapatuk.
Az egyik ilyen sofőr David Coulthard, akinek Juan Pablo Montoya érkezése miatt kell feladnia versenyzői posztját a McLaren-istállónál. A skót már tavaly tudta, hogy Kimi Räikkönen lesz a kolumbiai társa, de nem aggódott, mert jó esélye volt arra, hogy a Williamsnél vagy a Toyotánál szerződést kössenek vele. Ám mára mindkét teamnél kiesett a pikszisből, emiatt alacsonyabb szinten kell szétnéznie. A Jaguar-csapat lett a legelőkelőbb kérő, de a Ford-gyár istállója sem áll úgy anyagilag, hogy megengedje magának azt a juttatást, amelyben a wokingiaknál részesül a skót.A News of the World cikke szerint DC a fizetése mellett azt is szeretné elérni, hogy a Jaguar különgépet biztosítson számára ahhoz, hogy a versenyekre és a tesztekre utazzon. Emellett állítólag azt is feltételként szabta, hogy az európai versenyeken saját motorhome-ban lakjon, és ezt a csapat tartsa fenn számára. "Nagyon szeretnénk egy brit pilótát, David tökéletes lenne a számunkra. Ám ahhoz, hogy megállapodjunk, óriási fordulatra van szükség a nézeteit illetően. Le kellene térnie a való világba, mert jelenleg a McLaren saját bolygóján él. A fizetése a két csapat költségvetésének különbségéből eredően alaposan lecsökkenne" - nyilatkozta a Jaguar egyik tagja.A BAR-csapat nem változtat a pilótafelállásán, de van gondja bőven. Az istálló a Német Nagydíjra különleges blokkolásgátlót fejlesztett ki az első fékekre, de ezt a szerkezetet csak Anthony Davidson használhatta a pénteki edzéseken, utána betiltotta a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA). Az elektromos hidraulikus program által vezérelt eszköz az első kerekekhez csatlakozik a futóművön keresztül, feladata a lassabban és a gyorsabban forgó kerekek közötti forgatónyomaték-különbség kiegyenlítése.Az FIA szerint ez az eszköz a fékek hatékonyságának növelésére szolgál, és ez nem megengedett. Ám a csapat szerint az erre vonatkozó szabályok nem egyértelműek, és a gárda vezetősége arra törekszik, hogy a Magyar Nagydíjig tisztázza az ügyet, és a Hungaroringen már használhassa a szerkezetet.
Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
2 perce

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
6 perce

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
7 perce

A Sigma Olomuc Baráth Pétert is benevezte a Konferencialigára

Európa-konferencialiga
40 perce

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
1 órája

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
1 órája

Két magyar is bekerült a női vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
1 órája

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik