Ukava beérte Gardnert

Vágólapra másolva!
2004.07.27. 20:07
Címkék
A Honda az idén elsősorban arra koncentrál, hogy a MotoGP-ben legyőzze a yamahás Valentino Rossit, emiatt a leghíresebb japán motorversenyre, a Szuzukai 8 órásra is jóval kevesebb pénzt szánt, mint korábban.
Ennek ellenére már a viadal előtt várható volt, hogy Honda-győzelem születik, az aranyszárnyas gyár ugyanis létszám-, illetve technikai fölényben van. Miközben a Honda hat gyári támogatottságú alakulattal indult, addig a Suzuki csak két, a Yamaha pedig csak egyetlen gyári csapatában bízhatott. Végül a legerősebb összetételű duó, az Ukava Toru, Izucu Hitojasu páros fölényesen szerezte meg a Honda 19. győzelmét a viadalon. Az egykori vb-menő Ukava ezzel 1997, 1998 és 2000 után negyedszer diadalmaskodott Szuzukában, így a győzelmek számát tekintve az örökranglistán utolérte az eddigi legeredményesebb pilótát, a korábbi 500-as ausztrál világbajnokot, Wayne Gardnert.27. Suzukai 8 Órás, az endurance vb 4. futama
Az élcsoport: 1. Ukava, Izucu (japán, japán, Honda) 210 kör, 2. Vatanabe, Kagajama (japán, japán, Suzuki) 1 k. h., 3. Hamagucsi, Morivaki (japán, japán, Honda) 2 k. h.

Spanyol Nagydíj, a triál vb 8. futama, Puerto Pajares
Az élcsoport: 1. Fudzsinami (japán, Montesa-HRC) 47 hibapont, 2. Raga (spanyol, Gas Gas) 49, 3. Lampkin (brit, Montesa-HRC) 52. Az állás: 1. Fudzsinami 250, 2. Lampkin 226, 3. Raga 222
Legfrissebb hírek

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2 perce

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
44 perce

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
56 perce

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
1 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
1 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
1 órája

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
1 órája

Vereséggel nyitott a Veszprém a Bajnokok Ligájában

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik