Kis nagyhatalom

A kiterjedt ötkarikás família sokféle: akadnak benne régiek és újak, törpék meg óriások, eredményesek és kevésbé azok. Ha sokszínű és változatos is a család, nem nehéz benne meghatározni kiváltságos helyünket. Ezt nem hivalkodva állítjuk mi magunkról, hanem a teljesítményünk megítélésére – sőt nem kizárólag a versenyeken bizonyított, hanem a mozgalom fejlesztését célzó folyamatos és kiemelkedő hozzájárulásunk minősítésére is – leginkább hivatottak. Mindig is fogékonyságot tanúsítottunk az olimpizmus iránt. Bármennyire is hihetetlen, már III. Béla jegyzője, Péter mester, óbudai prépostunk említi munkáiban az ókori görög kultúra értékei között az olimpiát. Az 1480-as években Kisvárdai János, a sárospataki rektor "az Olympos hegyének oldalán rendezett versenyek" szellemét dicsőíti… Költőnk, Berzsenyi Dániel 1830-ban egy Széchenyi Istvánhoz írt levelében konkrétan javasolja az ókori olimpiai játékok felújítását…
Nehéz lenne tehát elképzelni az újkori olimpiai játékok tényleges felújításának históriáját érdemi magyar közreműködés nélkül… Pierre de Coubertin báró a Sorbonne-on ismerkedett meg Kemény Ferenccel és szoros barátság alakult ki köztük. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1894-es megalakulásának keretet adó párizsi kongresszus egyik alelnökének kérte fel a francia az akkor már Budapesten tanító Kemény Ferencet, s egyben a NOB alapító tagjának is. Kemény azután fontos szerepet játszott a NOB első éveiben. A görögök nehézségei láttán lépéseket tett annak érdekében, hogy a millenniumi ünnepségeink keretében fővárosunk adjon otthont az első újkori játékoknak. Athénban 1896-ban tagja volt a legfelső öttagú versenybíróságnak, majd távollétében személyesen képviselte a NOB elnökét, Coubertint 1904-ben a St. Louis-ban rendezett olimpián. Budapest egyébként azóta, mindmáig, nem mondott le rendezési szándékáról. A NOB 1911-es fővárosunkban rendezett közgyűlésén elhangzott a javaslat 1916-ra, később 1920 és 1928 is szóba került. A második világháborút követően hivatalosan kértük az 1960-as játékokat, s legutóbb 2000-ben vetődött fel ismét a kérdés – 2012-t célozva.
Az olimpiai játékokon nyújtott teljesítményünk relatív értelemben – az ország lakosságának arányához viszonyítottan – lenyűgöző, méltán használták reánk a sportnemzet jelzőt… Athénban az első játékokról az úszó Hajós Alfréd két bajnoksággal tért haza. Sydney-ig bezárólag 149 aranyérmet gyűjtöttek öszsze utódai az övéivel együtt úgy, hogy két alkalommal nem is lehettünk ott a nagy eseményen (1920-ban nem hívtak meg bennünket az első világháború után, 1984-ben Los Angelesben pedig a kényszerű bojkott miatt hiányoztunk).
A mozgalomban meghatározó szerepet játszottak és töltenek be ma is képviselőink és szervezeteink. Elegendő ehhez Kemény Ferencen kívül csak a legkiemelkedőbbeket megnevezni: Mező Ferencet, Csanádi Árpádot, (a NOB hajadani sportigazgatóját), Schmitt Pált, a NOB első alelnökségéig feljutó (1999) sportvezetőnket, (jelenleg a szervezet protokollfőnöke és az Olimpikonok Szervezetének elnöke), továbbá Sydney óta tagtársát, Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökét, az AGFIS alelnökét. S nem hagyhatjuk említés nélkül a kulcsfontosságú Magyar Olimpiai Bizottságot (kiemelten közhasznú köztestület).
"Magyarország száz esztendeje összeforrt az olimpiai mozgalommal. Sportolói és vezetői felbecsülhetetlen szolgálatot tettek az olimpiai eszme terjesztéséért és népszerűsítéséért. Szeretném mindezekért nagyrabecsülésemet kifejezni" – mondta többek között Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke ma is változatlanul igaznak és érvényesnek tekinthető köszöntője során 1995-be amikor a MOB fennállásának száz éves jubileuma alkalmát megtisztelve, fővárosunkban rendezte közgyűlését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.