Oliver Kahn felesége a nyaralás után rögtön válni szeretne

2004.07.19. 20:36
Címkék
Német sajtóértesülés szerint Oliver Kahn felesége úgy döntött, hogy elválik férjétől, a Bayern München labdarúgócsapatának kapusától.
"Ez volt az utolsó kísérlet a házasságunk megmentésére. Nem sikerült. Új életet akarok kezdeni" – mondta Simone, miután megérkezett a nyaralásból, amelyet egy mediterrán szigeten együtt töltött jelenlegi férjével és két gyermekükkel, az egyéves Daviddal és az ötesztendős Katharina-Mariával. A Bild am Sonntag úgy tudja, hogy a bajor gárda válogatott kapusa már a megérkezésük utáni első éjszakát együtt töltötte barátnőjével, Verenával – legalább volt hol vigasztalódnia a családon belül már nem túl népszerű sztárnak. A házaspár már tavaly válni akart, de akkor Kahn megígérte, hogy "jó útra tér", s állítólag szakított az említett hölggyel.

Oliver Kahn már nem csak a pályán szomorkodik, viszont felesége Simone (képünkön) akár örömében is tapsolhat
Oliver Kahn már nem csak a pályán szomorkodik, viszont felesége Simone (képünkön) akár örömében is tapsolhat
Oliver Kahn már nem csak a pályán szomorkodik, viszont felesége Simone (képünkön) akár örömében is tapsolhat
Persze Kahnnal kapcsolatban nem csak Verenát emlegették, hiszen a kapus korábban két tinédzser oldalán tűnt fel a német éjszakában. Ennek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy a válogatott játékos felesége nem változtatta meg eredeti döntését. A tapasztalatok alapján a labdarúgók válásuk során nem kevés pénztől szabadulnak meg a családi béke érdekében, valószínű, hogy Oli bankszámlája is soványabb lesz majd a hivatalos különköltözés után. Az elmúlt években a házaspár – elsősorban a férj kiemelkedő keresetének köszönhetően – jelentős vagyont halmozott fel, amelynek elosztásáról a bíróság dönt. Gyanítható, hogy Kahn kezéből úgy csúszik majd ki a pénze fele, mint tavasszal Roberto Carlos lövése után a labda…
Legfrissebb hírek

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
4 perce

Kós Hubert: Talán nem hoztam szégyent Bowmanre és Phelpsre

Úszás
29 perce

Formula–1: Marcin Budkowski a Cadillac új csapatfőnöke

F1
37 perce

Molnár Attila csupán 14 századdal maradt le az éremről

Atlétika
39 perce

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
58 perce

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
1 órája

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
1 órája