Kolonicsék a lányok ellen tesztelnek

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2004.07.14. 21:35
Címkék
Kolonics György négykerék-meghajtással utazik majd a hét végén Szolnokra. Kétszeres olimpiai bajnokunk számára jól jön ez az út, hiszen nemcsak új, tetőcsomagtartós (akár hajót is tud szállítani rajta) autóját próbálhatja ki, hanem párjával, Kozmann Györggyel egy különleges tesztversenyen vesznek majd részt.
S hogy kik lesznek az Európa-bajnoki címvédő kenu kettesünk ellenfelei?
Nos, kapaszkodjanak meg: az Athénban kajak kettesben egy hajóba ülő Kovács Katalin és Janics Natasa.
– Igazából már harmadszor csapunk össze – mesélte Kolonics György. – Mivel a lányokkal csaknem azonos időket megyünk, így a fejlődésünk szempontjából jó nekünk és természetesen nekik is, ha öszszemérjük magunkat.
– Kinek az ötlete volt ez a különleges tesztelés?
– A miénk. Kati ellen én már korábban is sokszor mentem egyesben, és megtapasztalhattam, hogy milyen jót tesz az efféle összevetés. Nos, Kozmann Gyurival megbeszéltük, hogy kipróbáljuk magunkat kettesben is egy ilyen versenyen és Katiék nagyon örültek ennek a felkérésnek.

Kapaszkodjanak meg: az Eb-címvédô Kozmann (elöl), Kolonics kenus duó egy ragyogó kajakos hölgy kettôssel, a Kovács, Janics egységgel csatázik az edzéseken (Fotó: Danis Barna)
Kapaszkodjanak meg: az Eb-címvédô Kozmann (elöl), Kolonics kenus duó egy ragyogó kajakos hölgy kettôssel, a Kovács, Janics egységgel csatázik az edzéseken (Fotó: Danis Barna)
Kapaszkodjanak meg: az Eb-címvédô Kozmann (elöl), Kolonics kenus duó egy ragyogó kajakos hölgy kettôssel, a Kovács, Janics egységgel csatázik az edzéseken (Fotó: Danis Barna)
– Eddig ki nyert?
– Ôk. Elképesztően jók a lányok, de remélem, most szombaton sikerül majd visszavágnunk nekik. A szürke hétköznapokban egyébként jól jönnek ezek a kihívások. Hétköznap Csepelen sanyargatjuk magunkat, ezek az összecsapások egy kicsit megtörik a monotóniát.
– Már nincs is egy hónap az athéni rajtig. Alakul a csúcsformájuk?
– Alakul. A munkánk a megfelelő ütemben halad és nagyon jól érezzük magunkat a vízen. A többi pedig úgyis a helyszínen dől majd el.
És hogy megértsük, miért is olyan jó ez a különleges párharc, nézzük meg a szegedi országos bajnokság eredményeit. Kovácsék 1:37.35-tel nyerték meg a női K–2 500 méter aranyát, míg Kolonicsék 1:39.26-tal győztek kenuban ugyanezen a távon.
Legfrissebb hírek

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
22 perce

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
28 perce

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
53 perce

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
1 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2 órája

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
2 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
2 órája