Dinamo–Sahtar a rajton

J. L.J. L.
Vágólapra másolva!
2004.07.14. 22:12
Címkék
Alig valamivel több mint három hét, holtidénynek nevezett röpke pihenő után csütörtökön máris útjára indul a labda az immáron 14. ukrán élvonalbeli pontvadászatban.
A szusszanásnyi idő alatt a csapatok többsége igyekezett felfrissíteni játékosállományát. A játékospiacon a legaktívabb kétségkívül a bajnoki ezüstérmes Sahtar Doneck volt. A doneckiek csaknem tízmillió eurót költöttek új labdarúgókra, ami még egy nyugati klubnak is becsületére válna.Az alig három hónapja szerződtetett Mircea Lucescu vezetésével készülő, a Bajnokok Ligája főtáblájára igyekvő bányászegyüttes megszerezte többek között a Baník Ostrava fiatal kapusát, Lastuvkát, valamint a Sparta Praha ifjúsági világbajnokát, a csehekkel az Eb-t is megjáró Hübschmant. A brazil Batista a Galatasaraytól, honfitársa, Matuzalem pedig a Serie A-ban szereplő Bresciából érkezett.A bajnoki cím másik fő várományosa, a tizenegyszeres ukrán bajnok Dinamo Kijev egyelőre mértéktartó a játékosvásárlást illetően, de hogy a fővárosiak így is esélyesek lesznek a címvédésre, arra bizonyíték a Szuperkupa-mérkőzés, amelyen a Dinamo négy alapembere nélkül is meggyőző benyomást keltett. Mindenesetre a nyitó fordulóban máris (újra) összecsap egymással a két ellenlábas – ezúttal Kijevben.Az ukrán bajnokság 2004–2005-ös kiírásának résztvevői

Dinamo Kijev (1.), Sahtar Doneck (2.), Dnipro (3.), Metalurg Doneck (4.), Csernomorec Odessza (5.), Obolony Kijev (6.), Boriszfen (7.), Illicsivec Mariupol (8.), Arszenal Kijev (9.), Krivbász (10.), Tavrija Szimferopol (11.), Metalurg Zaporizzsja (12.), Volinj Luck (13.), Vorszkla Poltava (14.), Metaliszt (újonc), Zakarpattya (újonc)
A csapatok neve mögött zárójelben az előző szezonban elért helyezést tüntettük fel.
Legfrissebb hírek

Mezkülönlegesség az angol negyedosztályból

Minden más foci
2 perce

Udvardy Panna nem jutott elődöntőbe a jászvásári tenisztornán

Tenisz
26 perce

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
55 perce

Bölöni László, Détári Lajos, Golovin Vlagyimir, Berkesi Judit és Csisztu Zsuzsa is a Tusványoson

Egyéb egyéni
55 perce

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
1 órája

„Fekete párduc” – nézze meg a rajzfilmet, amely bemutatja Grosics Gyula berobbanását a felnőtt labdarúgásba!

Magyar válogatott
1 órája

Bondár Anna drámai csatában legyőzte az első kiemeltet, és már elődöntős Hamburgban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik