<kep3>Nem tűr ellentmondást

Sokan úgy vélekednek, nem elegendő, ha egy edző tökéletesen ért a szakmájához, ha nincs kellő karizmája, az igazán nagy eredmények mindig elkerülik. A portugálok ebből a szempontból szerencsések, mivel olyan embert tudhatnak a kispadjukon, aki a világ szakvezetői sorában az egyik legjobban képzett edző, ugyanakkor a legerősebb jellemek közé tartozik.
Luiz Felipe Scolarit nem véletlenül hívják "Sargentaónak", azaz "Hatalmas Ezredesnek", amellett ugyanis, hogy mindig tökéletesen felkészíti csapatát a soron következő csatára, a rendet, de leginkább az ő saját fegyelmi normáit megköveteli a játékosaitól. Sőt, nemcsak a labdarúgóit, hanem minden ellene szegülőt maga alá gyűr. Két évvel ezelőtt, brazil szövetségi kapitányként csaknem, a negyedmilliárdos lélekszámú nemzet szinte egységes akarata ellenére sem vitte el magával a japán-dél-koreai világbajnokságra Romáriót. Ezúttal Vítor Baíát hagyta ki a portugál válogatottból, pedig ezúttal is óriási nyomás nehezedett rá. 2002-ben aranyéremmel hallgattatta el az őt bírálókat, és erre a bravúrra készül ezen a nyáron is.

Scolari erős jelleme már nagyon fiatalon tetten érhetővé vált a viselkedésében. Tizenkilenc esztendősen lett belőle profi labdarúgó, egy brazíliai kisváros, Sao Leopoldo jelentéktelen csapatában, az Aymoréban. Nem telt el egy évad sem, és már ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot, noha tehetsége révén korántsem érdemelte ki ezt a megtiszteltetést. Hátvédként olykor már-már brutális keménységgel játszott, technikai tudása pedig meg sem közelítette az országban sokaktól megszokott nívót. Így a csapaton belüli hierarchiában való előrelépése mindössze annak volt köszönhető, hogy tejfölösszájúként rendre utasította a taktikai utasításokat szerinte fegyelmezetlenül követő csapattársait. Arról nem szól a fáma, hogy a többiek miként viszonyultak a korai éntudatra ébredésének, de tény, hogy az Aymoréból szinte csak neki sikerült feljebb lépnie, az akkor megyei szinten jegyzett Caxiasba.

Erős jellemének hála az 1948-as születésű Scolari nemcsak a labdarúgópályákon érvényesült, hanem a tantermekben is. A futballisták – pláne a Brazíliában élők – között szinte egyedülálló módon a magas szintű sportolás mellett a tanulásra is jutott energiája. Porto Alegre városának testnevelési egyetemén szerzett testnevelői diplomát, labdarúgó-, illetve röplabdaedzői szakpárral kiegészítve.
Játékosként nem ért el igazán kiemelkedő sikereket, a Porto Alegre-i éveket (Gremio) követően már csak levezetett: játszott a Novo Hamburgo, a Juventude de Caxias és a CSA de Maceió gárdájában, hogy aztán 32 esztendősen visszavonuljon az aktív futballtól.
Nem meglepő módon igazán edzőként érvényesült, mégpedig hamar. 1983-ban a sehol sem jegyzett Brasil de Pelotas alakulatát a Gaúcho állami bajnokság rájátszásába vezényelte. Nem sokkal később a Juventude de Caxias trénerévé vált, és bár itt nem brillíroztak annyira az övéi, Ázsiából megtalálták, és dollármilliós ajánlatokkal elcsábították a legnépesebb földrészre. Edzette a szaúdi el-Sababot meg a kuvaiti el-Kvadszíját, amellyel megnyerte az országos kupát. Ezt követően Kuvait szövetségi kapitányává nevezték ki, és válogatottjával meg is szerezte az Öböl-kupát.
A keleti sikerek után hazatért, hogy hazájában is próféta váljék belőle. A Gremio és Palmeiras edzőjeként olyan jelentős sorozatokban diadalmaskodott, mint a brazil állami bajnokság, a Libertadores-kupa, a Brazil Kupa vagy a Mercosul-kupa.
A klubcsapatokkal elért sikerek katapultálták oda, ahová minden brazil edző szeretne eljutni, a szövetségi kapitányi székbe. Igaz, 2001-ben a selecao brasileira tragikusan szerepelt a világbajnoki selejtezőkön, de Felipao (egy újabb nagyító képzős becenév) gatyába rázta a társulatot, és egy évvel később hét mérkőzésből hetet megnyerve az ötödik világelsőséget szállította a szambaországnak.
A hatalmas sikert követően pihent egy kicsit – majd nem győzte hangsúlyozni, hogy Európában kíván munkát vállalni. Ez éppen kapóra jött a vb-n leszereplő portugáloknak, akik 2003-ban szerződést kötöttek vele. Bemutatkozása nem sikerült valami fényesre, a csapat kikapott az olaszoktól, de a következő összecsapáson éppen a Brazília ellen aratott győzelem (2–1) megszilárdította állását.
Meglehet, az Eb-ig nem igazán ment a válogatottnak, egyetlen, a tornán részt vevő csapatot sem sikerült legyőznie, a tornán azonban – leszámítva a görögök elleni fiaskót – már egyértelműen a kapitány vasakarata és elszántsága tükröződik a portugál játékosokon.