Bizonyos tekintetben formabontó ez az Európa-bajnokság: a kontinens öt legnagyobb futballnemzete közül már egyik sincs versenyben, egyik sem jutott be a legjobb négy közé.
Jürgen Klinsmannék (fehérben) idején az NSZK, illetve Németország rendszeres tagja volt az Eb-k elôdöntôjének
Jürgen Klinsmannék (fehérben) idején az NSZK, illetve Németország rendszeres tagja volt az Eb-k elôdöntôjének
Jürgen Klinsmannék (fehérben) idején az NSZK, illetve Németország rendszeres tagja volt az Eb-k elôdöntôjének
Jürgen Klinsmannék (fehérben) idején az NSZK, illetve Németország rendszeres tagja volt az Eb-k elôdöntôjének
Sem a háromszoros kontinensbajnok Németország, sem a kétszeres első Franciaország, sem az egyaránt egy Eb-arannyal büszkélkedő Olaszország és Spanyolország, sem pedig Anglia, amely noha egyszer sem ülhetett fel Európa trónjára, ám 1966-ban világbajnoki címet nyert, no meg sztáregyesületei révén az évek során számos európai klubtrófeát. A torna történetében először akadt erre példa – igen, 1960 óta most először! Az 1960-as eseményen a franciák képviselték az "ötöket" (jóllehet a négy között már nem termett babér a kékek számára), négy évvel később a házigazda spanyolok, akik meg is nyerték a Henri Delaunay-trófeát. Újabb négy év elteltével az olasz és az angol válogatott jutott el a sorozat legvégső fázisba, előbbi – ha nagy nehézségek árán is, de – az első, utóbbi a harmadik helyen végzett. 1972-ben egyedül a későbbi győztes nyugatnémetek képviselték az elitet, és 1976-ban is egyedül ugyanők (azzal a különbséggel, hogy akkor meg kellett elégedniük az ezüstéremmel). 1980-ban 4-ről 8 csapatosra bővült az Eb-döntő mezőnye – az "öt nagy" közül csupán a franciák hiányoztak a tornáról, de a legjobb négy közé csak az NSZK és Olaszország tudta beverekedni magát. Négy esztendővel később a francia–spanyol (2–0) döntő két résztvevője, 1988-ban a két bronzérmes, az NSZK és Olaszország, 1992-ben az "ezüstös" Németország jelezte, hogy messze még a hatalomátadás. A nyolc évvel ezelőtti angliai tornán még három (Németország, Anglia, Franciaország) és a legutóbbi Eb-n is még két elitalakulat (a francia és az olasz) tartott ki szinte a legvégsőkig – Portugáliában, miután pénteken Jacques Santini címvédő együttese is elbukott a "futbóliában" futballnagyhatalomnak még véletlenül sem nevezhető Görögországgal szemben, azonban már egyetlenegy sem. Vajon mi lehet ennek az oka? Erre kerestek választ neves labdarúgó-szakemberek. Franz Beckenbauer, minden német Császára, egykori világ- és Európa-bajnok szerint nem elképzelhetetlen, hogy új korszak vette kezdetét az öreg kontinensen. "A helyzet forradalmi, a nagy futballnemzeteknek magukba kell szállniuk, le kell vonniuk a megfelelő következtetést" – véli Kaiser Franz. Roy Hodgson, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) technikai bizottságának tagja úgy tartja: több oka van az "együttes bukásnak", az okok eltérőek, különbözőek – egyben elég rejtélyesek is. "Szerintem nem lehet egyértelműen megmondani, hogy a legnagyobbak miért estek ki oly korán. Átfogó, mind az öt válogatottra érvényes választ várnak? Ne tegyék!" – így Mr. Hodgson. Azért hozzátette, hogy "az angolok a balszerencsének és legjobbjuk, Wayne Rooney elvesztésének tulajdoníthatják" korai búcsújukat. Hát, nem lettünk sokkal okosabbak…