Varga, Hirling: bronzérem

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2004.06.20. 21:46
Címkék
Ami nem sikerült az egyiknek, az bejött a másiknak. Röviden így összegezhető két férfiegységünk döntős szereplése az idei utolsó Vk-versenyen, Luzernben.
Míg ugyanis a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős egység végre dobogóra állhatott – harmadik lett –, addig kétszeres világbajnok kétpárevezősünk tagjai, Haller Ákos és Pető Tibor meg kellett hogy elégedjenek a hatodik hellyel. Pedig a szombati középdöntő alapján inkább az utóbbi hajó tűnt esélyesnek az éremszerzésre, miután futamából a második helyen – összességében a harmadik legjobb idővel – lépett a hatos fináléba. Ám vasárnapra elfogyott a lendület, és Hallerék végig a hatodik helyen evezve, az A-döntő utolsó helyén végeztek. Nem úgy Varga Tamásék, akik a középdöntőbeli gyengébb szereplés után – ahol futamukból épp hogy továbbléptek – vasárnapra igencsak összekapták magukat, és remek tempóban, minimális különbséggel lemaradva az olasz és francia csapattól, bronzérmesként értek célba.

Remekül idôzített a Varga (balra), Hirling kettôs: a szombati gyengébb szereplés után a döntôben a harmadik helyet szerezte meg (Fotó: Danis Barna)
Remekül idôzített a Varga (balra), Hirling kettôs: a szombati gyengébb szereplés után a döntôben a harmadik helyet szerezte meg (Fotó: Danis Barna)
Remekül idôzített a Varga (balra), Hirling kettôs: a szombati gyengébb szereplés után a döntôben a harmadik helyet szerezte meg (Fotó: Danis Barna)
A győzelmet egyébként mindkét esetben az olaszok szerezték meg, kétpárban az idén verhetetlennek tűnő Rossano Galtarossa, Alessio Sartori duó, amely az olimpiai címvédő szlovén Luka Spik, Iztok Cop kettőst előzte meg, míg a könnyűsúlyúaknál a szintén nagy favoritnak tartott Elia Luini, Leonardo Pettinari kettős.
A szintén könnyűsúlyú Stift Edit, Remsei Mónika kétpár a B-döntőben negyedik lett, így összességében tizedikként zárt, ami ugyancsak csalódás, mivel Melis Zoltán szövetségi kapitány a 7–8. helyre várta a magyar duót. ---- V ---- M
Legfrissebb hírek

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
11 perce

A birkózó Takács István aranyérmes Zágrábban

Birkózás
28 perce

A hetedik helyen végzett Pupp Réka Párizsban

Egyéb egyéni
35 perce

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
41 perce

Perl Zoltán vezérletével nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
41 perce

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
47 perce

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
1 órája

Mariano Gómez a derbi után: Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik