Az NSO ajánlja:
Lettország
Németország
Csehország
Hollandia
A hollandok kikaptak a csehektől, a németek értékes pontokat vesztettek a lettek ellen. A mérkőzést követően mindkét ország sajtója a szövetségi kapitányt bírálja, akik mentik a menthetőt vagy éppen a menthetetlent és magyarázzák a bizonyítványt.

Egy kattintás a képre és tekintse meg képgalériánkat!

Egy kattintás a képre és tekintse meg képgalériánkat!
Csehország–Hollandia 3–2
"A taktikailag teljesen indokolatlan cseréért vereséggel fizettünk. Azt megelőzőn csapatunk mintaszerűen játszott és előnyben volt, azután pedig…" (De Telegraaf)
"Hibázott a kapitány" (Algemeen Dagblad)
"Advocaat fölösleges cseréje. Csapatunknak adott volt midnen egy győzelemhez, de elvették tőlük a már zsebben érzett pontokat" (Voetbal International)
A holland szakember azzal indokolta változtatást, hogy Robben a kontinensbajnokságot megelőzően három hónapig nem játszhatott és nem kockáztatta meg, hogy fáradt játékost szerepeltessen az egyre inkább lendületbe jövő csehek ellen, akiknél a középpályán sokkal aktívabbá vált Nedved és Galásek is. Ettől függetlenül nehezen viselte, hogy a sajtó, a szurkolók és a közvélemény is rendkívül csalódott volt a vereséget követően, ráadásként elsőszámú felelősnek őt kiáltották ki. Advocaat szerint nem rajta, a taktikáján és az összeállításon múlt a vereség, hiszen csapata rengeteg helyzetet kihagyott és rászolgált volna legalább az egyik pontra.
A cseh válogatott szövetségi kapitánya, Karel Brückner szerint kiválón játszott csapata, amelyben minden egyes futballistája százszázalékos teljesítményt nyújtott, ráadásul ahogy ő, úgy a csapat pályán lévő tagjai is végig a győzelemre játszottak, amelynek a hajrában meglett az eredménye.
Németország–Lettország 0–0
A német sajtó a hollandhoz hasonlóan rendkívüli csalódottságát fejezte ki a lettek elleni döntetlent követően, pedig ők legalább egy pontot elcsíptek, ellentétben van Nistelrooyékkal… Igaz, azzal a németek is tisztában vannak, így nem maradt más választásuk, mint hogy számolgatás helyett a továbbjutást a fennmaradó egy csoportmeccsen, a zárófordulóban az eddig sziporkázó, imponáló magabiztosságal és lendületesen játszó csehek elleni győzelemmel megszerezni, ami ugye korántsem ígérkezik egyszerűen teljesíthető feladatnak. A német sajtó sem a játékosokban keresi a csalódottságot jelentő eredmény elsőszámú felelősét, hanem a kapitányban, Rudi Völlerben.
"Futballkatasztrófa. Már Lettországot sem tudjuk legyőzni!? Akkor kiket?! Az ész nélküli és eredménytelen német rohamok elhaltak a lett 'vörös falon'. És a csehek még csak a most jönnek…" (Bild-Zeitung)
"Honosítsuk Maris Verpakovskist! De legalább cseréljük ki a lett felmenőkkel rendelkező Oliver Kahnra. Kapusokból jól állunk, na de hol vannak a német támadók?" (Frankfurter Allgemeine Zeitung)
"Ennyire futotta: ötlet és gól nélküli játék" (Tagesspiegel)
Rudi Völler: "Nyernünk kelltt volna, mert jobb csapat vagyunk és ezt a mérkőzésen is bebizonyítottuk. Helyzetek sokaságát dolgoztuk, és sajnos hagytuk ki. Egy kis higgadtság hiányzott a helyzetkihasználásban. Nincs más választásunk, a csoport utolsó mérkőzésén, Csehország ellen mindenképpen győznünk kell, ha tovább akarunk jutni, márpedig nekünk ez a célunk."
Aleksandrs Stravkovs: "Történelmi tettet hajtottunk végre, igazán büszkék lehetünk rá, mint ahogy én is az vagyok a csapatomra. Úgy érzem, egyre inkább felvesszük az Eb-ritmust, jobban játszottunk a németek ellen, mint a csehek ellen. Igazi csapatként dolgoztak a játékosaim, akik közül mégis kiemelném Astafjevst, nemcsak játékáért, hanem azért, ahogy lelkesítette, tüzelte társait is."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





