Almási Zoltán magabiztos győzelemmel kezdett

2004.06.19. 21:52
Címkék
Gyönyörű pénteki megnyitó után, a szombati első játéknappal kezdetét vette az ötödik kieséses FIDE-világbajnokság, Tripoliban. Magyar részről két játékosnak, Almási Zoltánnak és Ács Péternek szurkolhatunk.
Ács világossal Predrag Nikolic ellen meccselt. Nem mondhatni, hogy a paksi nagymester volt a parti esélyese, hiszen a bosnyáknak kereken százzal több értékszáma van, ráadásul feltétlenül rutinosabbnak számít. Nikolics hű maradt stílusához, és sötéttel is támadólag lépett fel. Ácsnak védekeznie kellett, ám ezt rendkívül higgadtan teljesítette. Nikolics akciója hamar kifulladt, így jöhetett az ellentámadás. A végjáték világos számára látszott jobbnak, csakhogy a bosnyák bebizonyította, hogy ő is remekül bekkel. A játszma végül az igazságosnak mondható lépésismétléses döntetlennel ért véget.Almási Zoltán a katari Mohamad al-Modiaki személyében látszólag jóval könnyebb ellenfelet kapott. Al-Modiaki hazájának egyetlen nagymesteri minősítéssel rendelkező sakkozója, és csupán félszáz Élő-ponttal marad le Almásitól a világranglistán, tehát igen komoly csatára lehetett számítani. A parti nagyon sokáig reminek látszott, ám mintegy háromórányi játék elteltével Almási fokozatosan egyre nagyobb teret nyert. A katari leblokkolt, teljesen elveszítette a fonalat. Mindketten szabadgyalogokra tettek szert, de pár lépés után egyértelművé vált, hogy a magyar nagymester egyik pórja sokkal hamarabb éri el az átváltozási mezőt. Mielőtt ez bekövetkezett volna, al-Modiaki beszüntette az ellenállást.A nyitónapon egyébként született néhány kisebb meglepetést keltő döntetlen, de ezektől eltekintve az összes esélyes nyerni tudott. A visszavágókat vasárnap játszák. Ha összesítésben döntetlen lenne a párharcok eredménye, akkor rövidített játszmák döntenek a továbbjutásról. ---- 5 ---- 1
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
2 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
2 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
3 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik