Tomasson és barátai

2004.06.12. 22:02
Címkék
Többen említették már, hogy a dánok rég elhibázták a felkészülésüket, mert nem mentek el a strandra az Eb előtt közvetlenül, mint 1992-ben&
Tomasson szerint a szélsôjátékkal lehet esélyük az olaszok ellen
Tomasson szerint a szélsôjátékkal lehet esélyük az olaszok ellen
Tomasson szerint a szélsôjátékkal lehet esélyük az olaszok ellen
Tomasson szerint a szélsôjátékkal lehet esélyük az olaszok ellen
Tomasson szerint a szélsôjátékkal lehet esélyük az olaszok ellen
Tomasson szerint a szélsôjátékkal lehet esélyük az olaszok ellen
Ehhez képest valaki az edzőtáborban megjegyezte, hogy a tengerpart most sincs túl messze, úgyhogy számoljunk csak nyugodtan ismét a "dán dinamitokkal". Miután pedig közeleg az olaszok elleni csoportnyitó meccs, a Serie A szakértője – nem mellesleg idei bajnoka –, Jon Dahl Tomasson beszélt az esélyekről: "Nem hinném, hogy az olaszok túl sok helyet hagynak majd nekünk, mindenki tudja, hogy imádnak bekkelni. Ebből viszont az is következik, hogy nem szögeznek minket a kapunkhoz, ráadásképp nem szoktak hozzá ahhoz, hogy olyan csapattal játszszanak, amely szélsőkkel támad."
Ezen a ponton sajnálatos problémája is akad az északi csapat vezetőinek, mivel Jesper Grönkjaer az édesanyja halála miatt nem játszik hétfőn. Ezúton Dennis Rommedahl és Martin Jörgensen lesz a két, vonal mellett dolgozó ember. Jörgensenről lehetnek emlékei az olaszoknak, tekintve, hogy a tapasztalt középpályás remek idényt zárt az Udinesével.
Aztán az is szóba került, hogy Tomasson világklasszis játékosokkal, nem mellesleg csapattársakkal kerül szembe – mindenekelőtt Alessandro Nestával. "Tényleg nagyon várom már a meccset, mert barátokkal találkozom, de ez nem jelent semmit – ugyanúgy győzni akarok, mint máskor. Picit örülök, hogy Paolo Maldini végül nem tért vissza a válogatottba, elég lesz nekem Nesta is…" – mondta mosolyogva Tomasson.
A dánok már az utolsó simításoknál tartanak, a legutóbbi két, zárt kapus tréningen a titkos taktikai húzások, illetve néhány pontrúgás-variáció volt terítéken. "Csak harminc percet edzettünk, nem kell mindenkinek mindent tudnia rólunk. Főleg nem az olaszoknak" – jelentette ki a másodedző, Keld Bordingaard.
Legfrissebb hírek

Az észérvek alapján nekünk jár az egyik szabadkártya a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
20 perce

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
1 órája

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
1 órája

NBA: elsöprő roham a harmadik negyedben, a Knicks másodszor is nyert a Cavs ellen

Amerikai sportok
1 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

Labdarúgó NB I
2 órája

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
8 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
9 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik