Csak Valerónra volt szükség

Nem mintha a nagy tornákon rendre alulteljesítő spanyol válogatottat a túlzott önbizalom rákfenéjétől kellene féltenünk egy Európa-bajnokságon, azért hasznos, ha a kontinens legnevesebb csapataiban játszók a mecscsük előtt egy órával az eszükbe vésik: a nevek mit sem számítanak…
Apropó, nevek! Az első sípszó előtt a spanyol kezdő tizenegy összeállítását böngészve azt állapíthattuk meg, hogy Inaki Sáez Real Madrid- és Valencia-futballistákkal tömte tele együttesét – Puyol (Barcelona) és Etxeberria (Bilbao) volt a két kivétel. A védelem fele a Realból került ki, ami a "királyiak" fenségesnek nem nevezhető tavaszára gondolva legalábbis érdekes, de hát mindenki azzal főz, amije van.
Raúl Bravo mindenesetre kezdésként jól odapörkölt a gúnyolódóknak, jó ütemű labdaszerzés után indította Baraját, ő kiugratta Raúlt, a csapatkapitánynak pedig még egy 360 fokos fordulatra is volt ideje, mielőtt a bal oldalról, ballal a hosszú sarok mellé suhintott. A spanyolok játékában nyoma sem volt az esélyesek lámpalázának, váratlan húzásokkal, gyorsan fűzték a támadásokat, Morientes és társai sokszor csak centikkel maradtak le az utolsó passzokról, beadásokról.
A nagy rohamok nagyjából negyedóráig tartottak, ekkor az orosz csapat, átvészelve a legnehezebb időszakot, ellentámadásba lendült. Igazi helyzetet továbbra sem sikerült kialakítania, de a mezőnyben kiegyenlítődtek az erőviszonyok, a labdabirtoklásban eleinte nyomasztónak tűnő déli fölény a félidő végére majdnem teljesen eltűnt. Igaz, a másik oldalon továbbra is veszélyes akciók futottak – ha ritkábban is –, ezt az orosz sárga lapok számának gyarapodása is jelezte.
Az utolsó tíz percbe lépve hirtelen pazar tűzijáték kezdődött. Morientes kipattanó fejese után Etxeberria oda lőhette volna a labdát, ahova akarja, de a jobb lába csütörtököt mondott, hogy aztán odaát Alenyicsev szédületes szóló után Casillas mellébe lője a labdát. A Porto középpályásának mutatványától megrészegülve az oroszok még két nagyszerű lehetőséget dolgoztak ki a szünetig, jelezve, hogy fertályórányi visszafogott játékuk ellenére adott esetben a mérkőzés megnyerésétől sem riadnak vissza.
A második félidő kényelmesebb tempóban kezdődött, mint az első, aztán a spanyolok letámadása kis híján meghozta gyümölcsét. Etxeberria sokadik beadása végre tisztán talált valakit, de annyira tisztán, hogy az illető (Raúl) túlságosan meglepődött a lehetőségtől. Morientes következett egy újabb helyzettel, majd Sáez mester beküldte Valerónt, s minden megoldódott – a Deportivo karmestere nyomban bevágta a gárda vezető gólját. Hogy megérdemelt találat volt, ahhoz kétség sem fér, különösen annak fényében, hogy a szbornaja szemmel láthatóan ismét megkísérelte átaludni a játékrész első harmadát.
Az ébresztő megvolt, most már csak a válaszcsapás hiányzott, ám ezt jócskán megnehezítette, hogy az ibériaiak hadrendet váltottak: az addig Morientes mögött játszó Raúl (ameddig le nem cserélték) feljebb ment, a klasszikus ék pozíciójába, Valerón viszont visszalépett, a középpályát megerősítendő. Ez elég is volt ahhoz, hogy Spanyolország megőrizze egygólos előnyét.

---- 2. perc: Baraja tálalt precízen az orosz tizenhatoson belül föltűnő Raúlhoz, aki – miután térült-fordult egy védővel a nyakán – ballal a kapu előtt keresztbe ellőtte a labdát. Nagy helyzet volt.
36. perc: A bal oldalon Vicente atletizálta le magát az alapvonalig, pontos beadása után Morientes fejelt kapura hat méterről, de Ovcsinnyikov résen volt. A kipattanóból Etxeberria javíthatott volna, ám eltörte a labdát, így az oroszok megmenekültek a góltól.
36. perc: Átellenben – még ugyanabban a percben! – Alenyicsev keseríthette volna el Inaki Sáez együttesét, azt követően, hogy "megszabadult" két védőtől. Iker Casillas hatalmasat védett (a rövid sarokra tartó labdát hárította) – a találkozó során először.
38. perc: Megint Alenyicsev és megint Casillas. A Porto középpályása ezúttal az ötös jobb sarkáról tesztelte a Real Madrid kapusát, aki most sem adta meg magát.
40. perc: Továbbra sem szusszanhat a spanyol hálóőr: Szennyikov húszról tűzi rá a labdát, Casillas vetődve ment.
52. perc: Nagy spanyol lehetőség maradt kihasználatlanul. Etxeberria húzott el a jobb szélen, középre játszott, ahol Raúl senkitől sem zavartatva emelkedett, majd bólintott. Tizennégy méterről úgy három méterre mellé…
60. perc: Néhány másodpercet töltött csak a pályán, és máris főszereplővé vált. Valerón a Puyoltól kapott labdát megszelídítette, tolt egyet rajta – egyszersmind becsapta Szmertyint –, majd ballal a kapu közepébe tüzelt.
1–0
82. perc: Majdnem növelte előnyét a spanyol válogatott, a másik csere, Xabi Alonso bólintott a hálóba, csakhogy közben akadályozta Ovcsinnyikov kapust, így a bíró – jogosan – nem adta meg a találatot.
88. perc: Saronov szabálytalankodott Fernando Torresszel szemben, megkapta a második sárga lapját, és mehetett zuhanyozni. ---- Véget ért a spanyol válogatott Európa-bajnoki nyitó mérkőzésekkel kapcsolatos fóbiája. A szinte minden kontinenstornán az esélyesek között számon tartott, 1964-ben kontinensbajnoki címet szerző "armada" 1968-tól napjainkig most tudott másodszor diadalmaskodni az első összecsapásán. Az oroszok elleni sikert megelőzően az 1988-as németországi tornán Míchel, Butragueno és Gordillo találatával 3–2-re verte meg Dániát, előtte és szombatig viszont szinte semmi.
Majdnem mindig egy pont, legalábbis amikor eljutott a döntőig.
1968 és 1976 között nem is volt ott a legjobbak között, 1980-ban pedig az Olaszország elleni gól nélküli döntetlennel tért vissza az elitbe. Négy évvel később már gólra is futotta az erejéből, de a románok ellen ez is csak az egy pontra (1–1) volt elég, majd következett a már említett, a dánok elleni diadal. Azóta viszont megint csak botlások. 1992-ben csupán szurkoltak az Eb-n, négy évre rá 1–1 a bolgárokkal, 2000-ben vereség a norvégoktól, míg végre az oroszok ellen sikerült megszakítaniuk a szériát.