Közismert, hogy az Európa-bajnoki trófeát egy Henri Delaunay nevű úriemberről nevezték el, miután megszületett a végső döntés egy kontinentális futballtorna rendszeres megrendezéséről. De ki volt ő?


Delaunay tehát nem érhette meg az első Európa-bajnokságot – pontosabban, akkori nevén, Európai Nemzetek Kupáját –, pedig rengeteget tett érte. Tervei meszsze megelőzték a korát. Jellemző, hogy az osztrák szövetség munkatársával, Hugo Meisllel közösen már 1927-ben, azaz több mint három évtizeddel az első Eb előtt javasolta egy kontinensviadal megrendezését, amelyet nem az épp az előkészítés fázisában lévő vb konkurenciájának képzelt el, hanem azzal párhuzamosan futva.
Ez akkor, európai szövetség hiányában, még nem valósulhatott meg, miközben Dél-Amerikában már túl voltak a jubileumi, tizedik Copa Américán. Delaunay nem csüggedt, az UEFA alakuló ülésén ismét felvetette az ötletet. "Az elképzelés lényege olyan versengés, amely a földrész minden szövetsége számára nyitva áll. Nem végeláthatatlan számú mérkőzésről van szó, hiszen a világbajnokság programjával nem ütközhetne" – mondta berni beszédében, előre megpróbálva leszerelni az ellenzőket.
A fáradhatatlan sportdiplomata egyébként nem csak az Eb születésénél bábáskodott. Az ő ideája volt a Charles Simon-kupa, amely később egyszerűen Francia Kupa néven lett ismert, továbbá sokat dolgozott a labdarúgás szabálykönyvének megalkotásán a FIFA illetékes bizottságának tagjaként. Ennél is fontosabb azonban, hogy a FIFA 1928. évi, amszterdami kongresszusán keményen kiállt a vb megtartása mellett. Erre azért volt szükség, mert néhányan aggódni kezdtek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság esetleges neheztelése miatt, és azt fontolgatták, hogy, legalábbis egyelőre, el kellene halasztani a seregszemlét. Többek között Delaunay érdeme volt, hogy az ülésen elfogadták a döntő jelentőségű indítványt az első világbajnokság megrendezéséről.
Eb-tv: Portugália–Görögország (MTV, ARD, ORF1, RAIUNO, RTR, 18.00, élő). Spanyolország–Oroszország (MTV, ARD, ORF1, RAIUNO, RTR, 20.45, élő). Hosszabbítás – Eb-magazin (Eurosport. 23.15)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







