Zsolna: hátulról az élre

Ennyit bevezetőképp a szlovák labdarúgás bajnoki évadjáról elöljáróban, igaz, ezzel már a sűrűjében is vagyunk: a zsolnaiak harmadszor lettek zsinórban bajnokok, míg a besztercebányaiak újoncként (!) vesztették el a már félig kezükben tartott bajnoki titulust. Már az elején rögtön körvonalazódott, fővárosi uralom idén sem lesz a pontvadászatban, mivel a Slovan igencsak "lerongyolódott" állapotba került, az Internél kiadták a fiatalítás jelszavát, a Petrzalka pedig mintha a Girondins Bordeaux elleni UEFA-kupa-ütközet után elfelejtett volna futballozni, pontosabban mind lejjebb került a tabellán. (Azért kell csínján bánni a szavakkal, mert a tíz csapatot tömörítő bajnokságban már két egymás utáni győzelem is alaposan felforgathatta a táblázatot.) Nem úgy Nagyszombatban, Rózsahegyen, illetve a már említett, végül ezüstérmes Duklánál, mivel ezek a gárdák alaposan bekezdtek, s míg a Zilina nehezen találva a ritmust, volt hogy az utolsó helyen szerénykedett, egyesek tudni vélték, a Trnava számára jött el az igazság pillanata, végre megünnepelhetik a régóta hőn áhított első szlovák bajnoki címüket. Hiú ábránd volt, mert ugyan a "szlovák Róma" látta vendégül a sokat megélt Anton Malatinsky-stadionjában a katalán együttest a Púchovval szemben, az ottani klubnak végül maradt a végső negyedik helyezés.
Besztercebányát viszont az őszi szezon végére már aranyesélyesnek lehetett kikiáltani, olyannyira, hogy más alakulatoknál ki is adták a jelszót Beszterce ostromára… Igenis létezik Közép-Európában is szakmai koncepció a futballban, ha azt vesszük, hogy a "katonákhoz" még 2003 januárjában szegődött el egy bizonyos Ján Kovácik nevű médiavállalkozó, akinek érkeztével a magánkézbe került egyesület el is veszítette kapcsolatát a honvédséggel. Ekkor még a másodosztály sorsolását böngészgették a Vladimír Meciar ex-miniszterelnök által igencsak kedvelt régióban, de 2003 nyarán már az elitliga küzdelmeire készülhettek a piros-fehérek. A csapat élére ekkor nevezték ki az Újpesten is megfordult, nehéz természetéről híres Molnár Lászlót. A terveket a karakán tréner, mint kiderült, jócskán túlteljesítette a második pozícióval, hiszen az első ötbe kerüléssel számolt előzetesen a vezetés. Mi több, azt is sikerült elérni, hogy az igencsak belefásult szlovák drukkerek elkezdtek a Dukla hazai meccseire járni, miközben a végjáték felé közeledvén befutott a Zilina egysége is mögéjük.
Néhány szót azonban érdemes ejteni az alsóház képviselőiről is, elsőként az Inter Bratislaváról. A pozsonyiak még a februári zalakarosi edzőtáboruk alkalmával mutatták be részleteiben, milyen koncepciót alkalmaznak klubjukban a jövőt tekintve. A tréner, az egykoron Győrben dolgozó Pecze Károly nem titkolta, a fő vezérelv a szlovák "benzines" egyletnél, hogy kizárólag a saját utánpótlásból merítsenek, s ha emellett néhány rutinos játékosukat áruba is kell bocsátaniuk, az idő nekik dolgozik a mind több reménység bevetésével. Ez az elgondolás idén a hetedik helyre volt elegendő, s ez ahhoz képest, amit a Slovannál megéltek, mennyei pozíció… A szlovák fővárosban tőlük mintegy 300 méterre székelő "Kékek" a legendás Jozef Adamec vezérletével sem tudták elkerülni a kiesést (bár a bajnokság végén mar nem ő, hanem Vladimír Goffa volt a vezetőedző, már akkor is reménytelennek látszott a helyzet, amikor az "élő legenda" távozott). Persze, nem biztos, hogy ez a tragédia a kétségkívül legismertebb és legsikeresebb szlovák klubnál nem fog kamatozni, mivel számtalan példa mutatja, a másodosztály "tisztítótüze" kimondottan jót tesz egy csapat számára, s a feljutás után ismét felhívják magukra a figyelmet eredményes szereplésükkel.
No, és akkor a Zsolnáról! Chelsea, utolsó hely, edzőváltás, Ladislav Jurkemik érkezése, végül bajnoki cím. Hát, mit mondjunk, eléggé hullámzó, mégis üdvözítő fejlődési vonal. Jurkemik amúgy is érdekes figurája a szlovák labdarúgásnak. Emlékezhetünk rá nem is oly régről, mivel vezérletével vívta meg sikertelenül az Európa-bajnoki selejtezőket a szlovák válogatott. A korosabb futball iránti rajongóknak pedig játékosként lehet ismerős az egykori csehszlovák válogatottból, mivel 1976-ban aranyat, 1980-ban pedig harmadik helyet szerzett a kontinensviadalon. Hiába azonban a tisztes eredménysor, tavaly a válogatottnál ajtót mutattak neki – az egyik szobából ki, a másikba be, mivel ezzel egyidőben őt bízták meg az U21-es keret irányításával, illetve emellett a sárga-vörösek ajánlata is befutott. Amúgy őt is nehéz esetnek tartják, mivel szövetségi kapitánykodása idején állítólag nem megfelelőképpen kommunikált egyes játékosokkal, s emiatt többen le is mondták a válogatottságot. Nem véletlen tehát, hogy a Dusan Galis-éra kezdete óta némileg változott a nemzeti tizenegy felállása. Ez azonban egy másik történet, a zsolnaihoz visszatérve talán annyit érdemes megemlíteni, az esélyesség elviselésének terhe kedvezett számukra, amihez a kvalifikált játékoskeret és edzői stáb járult hozzá nagymértékben.
Abban pedig biztosak lehetünk, hogy a nehéz természetű, mégis eredményes edzők dolgozószobájuk mélyén egy-egy gyengébb pillanatukban már azon morfondíroznak, Szlovákiának milyen kupaellenfeleket rendel az európai sorsolás…