Trap nem haragszik

2004.06.09. 22:20
Címkék
Az olasz válogatott lisszaboni edzőtáborában folytatódik a barátságos "odamondogatás", bár Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány szerint ez nem befolyásolja a csapat nyugodt készülődését a dánok elleni hétfői összecsapásra.
Mint ismeretes, kedden Gennaro Gattuso, a Milan középpályása intézett kisebb kirohanást a mester ellen, mert szerinte egyrészt a válogatottnál is ki kellene próbálni a piros-feketéknél bevált rombusz alakú középpályát, másrészt pedig Andrea Pirlónak mindenképpen helyet kellene szorítani a kezdőcsapatban.
"Láttam, hogy a portugál újságok már zendülésről beszéltek, de ilyesmiről szó sincsen – reflektált Trapattoni. – Gattuso elmondta a véleményét, amihez joga van, a csapatot viszont én állítom össze. A selejtezőkön 4-2-3-1-es hadrendben játszottunk, és nyertük meg a csoportot, úgyhogy az Eb rajtja előtt biztosan nem fogok változtatni ezen a szisztémán. Ami Pirlót illeti, ő gyakran volt már kezdő nálunk, és nem kizárt, hogy ezen a tornán is fontos szerephez jut."
Egy másik vitát viszont maga Trapattoni gerjesztett azzal, hogy kedden "halálba dicsérte" Francesco Tottit. Szerdán ugyanis Alessandro Del Piero kicsit sértődötten állt az újságírók elé: "Ha engem kérdeznek, én azt mondom, hogy nincs mit irigyelnem Francescótól. Trap szavai csupán egy ember véleményét jelzik, igaz, ez az ember történetesen a szövetségi kapitány is egyben. Alig várom, hogy elkezdődjön az Európa-bajnokság, és bebizonyíthassam, hogy én mit érek."
Az olasz válogatott egyébként szerdán délelőtt egymás elleni kétkapus edzőmérkőzést játszott, és az egyik oldalon az a tizenegy állt fel, amely alighanem kezdeni fog Dánia ellen: Buffon – Panucci, Nesta, Cannavaro, Zambrotta – Perrotta, Zanetti – Camoranesi, Totti, Del Piero – Vieri.
Legfrissebb hírek

Lukas Podolski befejezi labdarúgó-pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2 perce

Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

Csupasport
3 perce

Bahrein helyett Kazahsztánban rendezik meg az idei birkózó-vb-t

Birkózás
33 perce

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
35 perce

Telegdi Attila a korcsolyaszövetség új elnöke

Téli sportok
38 perce

Nem nyert a Nafta, osztályozót játszik a feljutásért

Minden más foci
42 perce

Gyász: elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség egykori elnöke

Egyéb egyéni
53 perce

Nem sikerült borítani a papírformát, a magyar csapat simán kikapott a németektől a jégkorong-vb-n

Jégkorong
59 perce
Ezek is érdekelhetik