Az NSO ajánlja:
Minden, amit a vívás olimpiai részvételéről tudni kell
A helyszín, az időpont, az esélyesek, a magyarok, a történelem...
Mással talán egész pályafutása alatt nem történik annyi minden, mint Boczkó Gáborral az eltelt egy évben: megjárta a mennyet és a poklot is. Tavaly június 28-án megszerezte harmadik egyéni Eb-aranyérmét, októberben Havannában világbajnokságon is bemutatkozott, most pedig első olimpiájára készül.
Az NSO ajánlja:
Minden, amit a vívás olimpiai részvételéről tudni kell
A helyszín, az időpont, az esélyesek, a magyarok, a történelem...
Minden, amit a vívás olimpiai részvételéről tudni kell
A helyszín, az időpont, az esélyesek, a magyarok, a történelem...

Boczkó Gábor sorrendben két Eb-döntôben is képes volt legyőzni Kolobkovot (Fotó: Farkas József)
– Az eredmények mindenképp biztatóak, és azt jelentik, hogy Athénban az első fordulóban nem kapok erős ellenfelet. Persze, tudom, hogy arra az asszóra is nagyon oda kell majd figyelni, mert nem egy magyar vívó járt már úgy, hogy az első fordulóban búcsúzott.
– Szóval, foglalkoztatja már az olimpia.
– Próbálok nem foglalkozni vele, de nem megy, hiszen a tévé és az újságok is nap mint nap emlékeztetnek rá. No és itt Tapolcán a barátaim is faggatnak, most például arról, hogy tényleg elhalasztják-e a versenyeket.
– Önt ismerve a szabadság, Tapolca és barátok mellé még egy szó kívánkozik, mégpedig a foci. Vagy tévedek?
– Máskor valóban így van, de az olimpia miatt most félretettem a focit, mert nem akarok megsérülni. Még szerencse, hogy kezdődik az Európa-bajnokság, úgyhogy nem kell teljesen lemondanom erről a szenvedélyemről. Marad a tévézés. Képzelje, még arra is képes voltam, hogy a barátomnak, aki éttermet nyitott Tapolcán, szereztem egy hatalmas kivetítőt, hogy ha hazajövök, azon nézhessük a meccseket.
Boczkó Gábor
Született: 1977. április 1., Tapolca
Fegyverneme: párbajtôr
Klubja: Honvéd-LNX
Edzôje: Kulcsár Gyôzô
Kiemelkedô eredményei. Egyéni: 3x Európa-bajnok (1997, 2002, 2003); 2x junior-világbajnok (1994, 1996). Csapat: vb-13. (2003)
Született: 1977. április 1., Tapolca
Fegyverneme: párbajtôr
Klubja: Honvéd-LNX
Edzôje: Kulcsár Gyôzô
Kiemelkedô eredményei. Egyéni: 3x Európa-bajnok (1997, 2002, 2003); 2x junior-világbajnok (1994, 1996). Csapat: vb-13. (2003)
– Nem, csak a focit. Nem vagyok az a típus, aki kibírja mozgás nélkül. Sőt, a pihenő első hetében mindennap edzésen voltam, mostanra pedig maradt az erősítés meg a fallabdázás. A jövő heti programba még beiktatok egy rövid horvátországi pihenést, aztán június huszonegyedikén edzőtáborba vonulunk, és onnan kezdve tényleg csak Athén lesz a cél. ---- (csapatban világbajnok tőröző, a vívószövetség utánpótlás-igazgatója)
Rutin vagy lendület?
Mivel én hamarabb abbahagytam a versenyzést, mint ahogy Gábor igazából feltűnt volna, a pályafutásunk elkerülte egymást. Ô még junior volt, úgyhogy edzőtáborokban sem találkozhattunk. Ennek ellenére természetesen tudtam róla, hallottam, hogy nagy tehetség. Szóval, ígéretes vívónak indult, és eddigi eredményei ezt igazolták is. Már nagyon fiatalon Európa-bajnok lett, és azóta kétszer is sikerült az Eb-dobogó tetejére állnia. Bevallom, én nagy tettnek tartom, hogy vidékről indulva ilyen sokra vitte. Kitűnő fizikai adottságokkal rendelkező versenyző, aki akár meglepetést is szerezhet az olimpián. Bárkit képes megverni, és az, hogy az oroszok klasszisát, Pavel Kolobkovot két egymást követő Európa-bajnoki döntőben is legyőzte, tiszteletet parancsoló teljesítmény. Erre mindenki odafigyel. Az idén nemcsak a csapatversenyeken állt helyt, amikor válogatottbeli társaival ki kellett javítaniuk a gyenge világbajnoki szereplést, hanem egyéniben is. Egy kivételével minden Világkupa-versenyén döntőbe jutott, ami ritkaság a megerőltető sorozatban. Egykori vívóként én ezt igazán értékelni tudom, de azt hiszem, a sportágban kevésbé jártasak is biztatónak tartják az olimpia előtt. Persze, az olimpia semmivel sem összehasonlítható verseny, más a hangulata, így nem lesz könnyű dolga Athénban, ahol mindenki fokozottabb erőbedobással harcol majd. Ott lesznek az ukránok, a németek, egy-két ázsiai, no és mindenekelőtt a rutinos franciák, és a már több olimpiát is sikerrel megjárt Kolobkov. Kérdés, hogy a rutin vagy a fiatalos lendület lesz-e a nyerő. ---- Akikre érdemes lesz figyelni
PAVEL KOLOBKOV (OROSZORSZÁG)
A 34 éves Kolobkov kiemelkedik a mezőnyből. Egyrészt eredményeivel – olimpiai bajnok és ezüstérmes, háromszoros egyéni világbajnok (1993, 1994, 2002) –, másrészt gyönyörű vívásával. Ô a cím védője, és csak azért nem egyéni világbajnokként lép pástra az olimpián, mert tavaly Havannában az orosz küldöttség késői érkezése miatt nem engedték szerepelni. Hogy ne maradjon arany nélkül, "bosszúból" győzelemre vezette csapatát. Utolsó olimpiája előtt nem titkolja, hogy szeretné megvédeni címét.
FABRICE JEANNET (FRANCIAORSZÁG)
A Martinique szigetén született, színes bőrű, hosszú karú Fabrice Jeannet – nem keverendő össze bátyjával, Jérome-mal – félelmetes, kiismerhetetlen ellenfél a páston. A mezőny fiataljai közé tartozik, mindössze 23 éves. Volt junior-világbajnok, majd fokozatosan "belenőtt" a felnőttmezőnybe, amit tavalyi vb-győzelme is bizonyít. Olimpián még nem szerepelt, és ez az éve sem sikerült jól – ennek ellenére számolni kell vele.
ALFREDO ROTA (OLASZORSZÁG)
Sydneyben még az aranyérmes csapat tagja volt, Athénban pedig ő képviseli majd egyedül az egykor szebb napokat látott olasz férfi párbajtőrvívást. Mivel válogatottjuk nem kvalifikálta magát az olimpiára, a 29 éves Rotának "önerőből" kellett ezt megoldania. Sydneyben tizedik volt, bizonyára mindent megtesz egy igazi nagy egyéni eredményért. Már csak azért is, mert várhatóan ez lesz az utolsó olimpiája.
CHRISTOPH MARIK (AUSZTRIA)
Az olimpia "sötét lova" lehet a 27 éves osztrák. Sydneyben a 26. helyen zárt. Egyszer , igaz, régebben, már volt Eb-bronzérmes, ám különösebb sikerrel nem büszkélkedhet. Csak mindig ott van a tűz közelében. Kedvenc versenye a budapesti Világkupa, amelyen rendre legyőzi a legnagyobb neveket is. Ha ugyanolyan jó napot fog ki Athénban,mint Magyarországon szokott, bármi megtörténhet az olimpián.
BOCZKÓ GÁBOR (MAGYARORSZÁG)
Fabrice Jeannet-hoz hasonlóan első olimpiáján vesz részt a háromszoros egyéni Európa-bajnok. Tavaly "átesett a tűzkeresztségen", már világbajnokságon is szerepelt. Igaz, vb-bemutatkozása nem úgy sikerült, mint ahogy azt ó és a szurkolók szerették volna. Ô az, aki a legfontosabb pillanatokban is le tudja győzni a királyt, Kolobkovot, és ez jelent valamit. Mondjuk azt, hogy a vetélytársak minimum tartanak tőle.
Az NS athéni tippje
1. Pavel Kolobkov
(Oroszország)
2. Fabrice Jeannet
(Franciaország)
3. Boczkó Gábor
(Magyarország) ---- Dobogósok – Sydneytől Athénig
2000, Sydney, olimpia: 1. Kolobkov (Oroszország), 2. Obry (Franciaország), 3. Li Szang Ki (Dél-Korea)
2001, Koblenz, Európa-bajnokság: 1. Zaharov (Fehéroroszország), 2. Milanoli (Olaszország), 3. Kolobkov (Oroszország) és Kaaberma (Észtország), … 8. Boczkó Gábor (Magyarország)
2001, Nimes, világbajnokság: 1. Milanoli (Olaszország), 2. B. Hoffmann (Svájc), 3. F. Jeannet (Franciaország) és Lücke (Németország)
2002, Moszkva, Európa-bajnokság: 1. Boczkó Gábor (Magyarország), 2. Kolobkov (Oroszország), 3. Imre Géza (Magyarország) és Kovács Iván (Magyarország)
2002, Lisszabon, világbajnokság: 1. Kolobkov (Oroszország), 2. F. Jeannet (Franciaország), 3. Ku Kjo Dong (Dél-Korea) és Zaharov (Fehéroroszország)
2003, Bourges, Európa-bajnokság: 1. Boczkó Gábor (Magyarország), 2. Kolobkov (Oroszország), 3. Obry (Franciaország) és Motyka (Lengyelország)
2003, Havanna, világbajnokság: 1. F. Jeannet (Franciaország), 2. Hvoroszt (Ukrajna), 3. Robeiri (Franciaország) és Zaharov (Fehéroroszország), …31. Boczkó Gábor (Magyarország) ---- Ötkarikás program
(Helyszín: Helliniko olimpiai sportközpont, csarnok 2.
Azon fegyvernemek egyéni versenyeiben, amelyekben csapatversenyt is rendeznek – így férfi párbajtőrben is – 36-36 vívó indulhat egyéniben. A direkt kieséses táblát a július közepén lezáruló világranglista állása alapján készítik el. Az első fordulóban a ranglista utolsó 8 helyezettje – 29-36. helyezettig – vív négy helyért, majd az így kialakult 32-es táblán már a szokott módon zajlik a küzdelem. Mivel nincs vigaszág, a vereség kiesést jelent.)
Augusztus 17., kedd
11.00-15.00: selejtező, majd a 32-es tábla küzdelmei
15.10–15.40: negyeddöntő
18.25-19.25: elődöntő
19.45-20.15: mérkőzés a 3. helyért
20.35-21.05: döntő
21.30-21.50: eredményhirdetés
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








